szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hétről hétre jelennek meg különböző tudományos intézetek kutatási eredményei arról, káros-e a mobiltelefonálás. E vita kapcsán a HVG hírkeltő hatásról ír, megnyugtató válasz a kérdésre mostanában nem várható.

Valószínűleg az sem hoz majd áttörést a vitában, ha végre nyilvánosságra hozzák a több mint egy évtizede kezdett nemzetközi kutatás, az Interphone eredményét – írja az Egészségügyi Világszervezet egyik volt szakértője, Michael Rapacholi olasz professzor a londoni New Scientist tudományos hetilapban. Mindeddig ugyanis csak országonkénti részeredményeket közöltek, de a HVG úgy tudja, hogy az Interphone tanulmánya talán az év végéig megjelenhet. Egyértelmű válasz azonban ettől sem várható, annak ellenére sem, hogy az eddigi részeredmények szerint nincs rákkeltő hatása a mobilozásnak, legföljebb arra utalnak jelek, hogy további kutatások esetleg találhatnak összefüggést egy-két ritka daganatos betegség és a telefonok rádióhullámai között. Ezt a tudományos bizonytalanságot a sajtó és a közvélemény azonban kockázatként értheti félre – aggódik a professzor.

Az Urbanlegends.hu blog idézi a közelmúltban magyarul is megjelent Pánikológia című könyvet, melynek szerzői szerint sok embert nyugtalanít az elektronikus készülékekből származó alacsony energiájú elektromágneses sugárzás. A vita fókuszában a mobiltelefonok állnak, valamint az a gyanú, hogy a kezünkben tartott készülék és a legközelebbi telefon között cikázó mikrohullámú jelek károsíthatják az agyunkat. Az érvelés felületesen szemlélve hihetőnek tűnik, mivel az emberek a fejükhöz szorítva tartják a telefonjaikat. De ebben az esetben sincs semmilyen perdöntő bizonyíték, ami igazolná a feltételezést. Viszont az ellenkezőjét sem sikerült bebizonyítani, így a kételyek sem oszlanak el.

További részletekért kattintson a blogra!

Százmilliós osztalékot vettek ki a cégből, amely eltüntette a HVG plakátjait az utcákról

Százmilliós osztalékot vettek ki a cégből, amely eltüntette a HVG plakátjait az utcákról

Pofon járt a pesti fiatalembernek, aki nem vette le a kalapját a máriabesnyői zarándokok előtt

Pofon járt a pesti fiatalembernek, aki nem vette le a kalapját a máriabesnyői zarándokok előtt

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak