Az angliai Exeteri Egyetem Ökológiai és Környezetvédelmi Központjának számításai szerint évente nagyjából 10-16 ezer végveszélyben lévő teknőst ölnek meg az Indiai-óceánon lévő szigetországban. A tilalom ellenére ugyanis az ország félreesőbb területein, ha csak szerényebb keretek között is, de továbbra is virágzik a hüllők, például a közönséges levesteknős (Chelonia mydas) halászata - olvasható a LiveScience (www.livescience.com) tudományos hírportálon.
A szakemberek ezért 12 helyi halászfaluval együttműködve igyekeztek kideríteni, hogy évente pontosan hány teknős fordul meg a halálos véget jelentő hálókban. A települések kiválasztott képviselői dokumentálták és lefényképezték az összes kifogott példányt. "A húsukért kifogni a teknősöket egy nagyon fontos részét képezi a helyi kultúrának a partmentén élő emberek számára" - mondta Frances Humber, a kutatásban segédkező Blue Ventures Conservation nevű természetvédelmi szervezet munkatársa. "A falulakók ugyanakkor azt is megértik, hogy az állatok jövőjének biztosítása rendkívül jelentős feladat" - tette hozzá.
A kutatók a falulakóktól kapott eredményeket összevették a régióban készített korábbi tanulmányok adataival, hogy megkapják az évente leölt példányok számát. - Azt már tisztán láthatjuk, hogy a teljes halászati tilalom nem működik, tehát a halászközösségekkel együttműködve kell majd kidolgozni valami fenntartható gyakorlatot" - mondta Humber, hangsúlyozva, hogy nem egyedül Madagaszkáron ilyen aggasztósan magasak az adatok, hanem hasonló helyzettel küzdenek más fejlődő országok is a trópusi tengerpartok mentén.
A tilalom ellenére ezrével ölik le a teknősöket Madagaszkáron
A halászati tilalom ellenére is több ezer végveszélyben lévő teknőst fognak ki és ölnek meg évente a madagaszkári halászfaluk lakói - derült ki egy új tanulmányból.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.