Wiesmann teszt: felsőbbrendű sportkocsi

Budaörsön egy bútorbolt melletti hangárban suvickolnak egy valószerűtlen gyönyörű, fehér minibatmobilt, mögötte a sötét sarokban régebbi Alfa Romeók porosodnak. Megérkeztünk a magyarországi Wiesmann-szentélybe.

Eddig csak suttogó propagandaként terjedt, hogy van Budapest közelében egy hely, ahol álomszép kétüléses sporkocsikat lehet nézegetni és természetesen vásárolni. Kiderült, a limitált darabszámú német Wiesmannról van szó. Azután az is kiderült, hogy motor is van a tetszetős motorháztető alatt. Eddig csak reménykedni lehetett ebben, mert korábban csak bikinis vagy testfestett lányok mögött tudtuk megcsodálni a német sportkocsikat (például a tavaszi hajókiállításon), ahol a járgányok egyetlen métert sem gurultak. Jóindulatúan persze elhittük, hogy valóban nagyon gyorsan mennek, de hát ezt nem lehetett empirikusan megtapasztalni, ettől függetlenül nagyon jól néztek ki.

Motor/Technika Az ember nem vesz zsákbamacskát egy Wiesmannal: az MF4-ben bömbölő V8-as BMW-motor már sokszor bizonyított, az MF5-öst az 507 lóerős V10-essel szerelik! A nagynyomatékú 367 lóerős erőforrás is bőven elegendő az utassal együtt is jócskán másfél tonna alatti kocsi szédítő mozgatásához. Elég csak annyit mondani: 4,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás sebességre.

© Autómenedzser

Dizájn/Kényelem Azt hiszem, esztétikatörténeti paradigmaváltásra van szükség: kizárt dolog, hogy Ázsiában, a kínaiak fedezték volna fel a feng shuit. Új elméletem szerint a feng shui egy hideg-rideg germán törzsi találmány lehetett, ami évszázadokon, évezredeken keresztül titokban szunnyadt mélyen a néplélekben, majd valamikor a 20. század vége felé váratlanul felszínre tört az autódizájnban; a Wiesmann kívülről és belülről is tökéletes. Az erő, a féktelenség és a szépség harmonikus egyensúlyát teremtették meg: a jin és a jang, a férfiasság és a nőiesség tökéletes kompozíciója egy ilyen autó.

Válság ide vagy oda, a Wiesmann – mióta beköltöztek új, a holland határ menti gyárukba – a korábbi évi 200 helyett ma már 320 darab kézzel (állítólag mintegy 350 órán át) épített remekművet gyárt. Persze ez még most is nagyon kevés, ha úgy vesszük, a Wiesmannhoz képest az elit brit márka, a Morgan tömegtermék a maga évi 600 darabos szériájával, arról már nem is szólva, hogy a ködös Albionban képesek 1.6-os, 115 LE-s Ford-motorral is kiszúrni a vásárlók szemét. A Wiesmannál ilyen nincs, 300 lóerő alatt lehetetlen ilyen gépet venni, a csúcs pedig 507 lóerőt tud. Ráadásul az új (a Wiesmann-hagyomány szerint BMW) motorokkal és váltókkal szerelt autókban az automata váltó két tized másodperccel jobb gyorsulást produkál, mint a legügyesebb sofőr. A BMW vezetéstechnikai szakembere elmondta, hogy a duplakuplungos váltóval még a legjobb pilóták sem veszik fel a versenyt.

Vezetés/Biztonság Hát, nekünk erre esélyünk sem volt, merthogy az anyósülésbe kényszerültünk. De nem csak amiatt van okunk panaszra, hogy nem vehettük kézbe a kormánykereket. Kiszámoltuk: mire nyugdíjba mennék (nagyjából jó három évtized múlva), talán össze tudnánk kuporgatni annyi pénzt, hogy megvegyünk egy nem túl lerongyolt 15-20 éves Wiesmannt. De akkor már minek? A járókeret nem fér be a nevetségesen kicsi, legfeljebb két-három fogprotézis szállítására alkalmas csomagtartóba, beszállni-kiszállni pedig csakis ápolói segítséggel volna lehetséges abban a korban, kivéve, ha véletlenül Michael Philip (Mick) Jaggernek születik az ember.

Szóval, az autó, amit nem vezettünk, egy – természetesen hátsókerék-meghajtásos – Wiesmann GT MF4-es 4,8 literes 367 lóerős motorral. Miközben vagy 20 percet kanyarogtunk a hátsó, budaörsi utakon, az anyósülésen üldögélve néhányszor lepergett előttem az életem. Elég gyorsan, de nem annyira gyorsan, mint ahogy a hétköznapi úrvezetők között cikáztunk. Halványan emlékszem az 50-es táblákra, amelyek mellett elképzelhetetlen svunggal suhantunk el, a füstölgő gumikra, ahogy kigyorsítottunk pár körforgalomból, és arra az érdekes hangra, amit akkor produkált a kocsi, amikor a füves padka felé sodródtunk az ellenkormányzás közepette. Észnél kell lenni, ez nem az a típus, amiben félkézzel mobilozni lehetne – minden idegszállal a vadállat útontartására kell figyelni. De hát mit várjon az ember, még ha újságíró is, egy olyan géptől, aminek ha rálépünk a gázpedáljára, máris olyan hangot produkál, mintha ki akarna esni a motor? Sőt úgy is rázkódik-röfög, mintha rögvest leszakadna a kocsi hátulja. Ennek ellenére még 200-nál is élvezhető benne a Becker hifi, na de ki akar Britney Spearst hallgatni, amikor olyan szépen üdvölt a motor hatezres fordulaton?!