Jelenleg akár négy különböző sorba is be kell állnia annak, aki forgalomba akar helyezni egy gépjárművet. Az NKH elnöke szerint az eljárás indokolatlanul hosszú és bonyodalmas. A vizsgaállomások és a hatóságok műszaki és informatikai felkészültsége az egyablakos ügyintézést is lehetővé tenné. Az állampolgár így egy helyen, néhány óra alatt beszerezhetné a zöldkártyát, az eredetvizsgálatot tanúsító dokumentumot, a műszaki vizsga papírjait és a hatósági iratokat is - mondta Horváth Zsolt Csaba.
Az új rendszert egy-másfél éven belül be lehet vezetni, előtte azonban miniszteri rendelettel újra kell szabályozni a területet. "A vasúti törvény csupán 85 oldal, pedig egy egész ágazat sorsát meghatározó jogszabály, a gépjármű műszaki vizsgáról ezzel szemben egy 60 centiméter széles iratcsomó rendelkezik, amely 1990-es keltezésű" - mondta az NKH elnöke.
"Olyan új miniszteri rendeletre van szükség, amely érthető, betartható, és átlátható viszonyokat teremt" - mondta Horváth, aki szerint a közlekedési szakmában konszenzus van arról, hogy mit kellene tartalmaznia a jogszabálynak. A cél a piac megnyitása a minőségi szolgáltatást biztosító, tisztességes cégek előtt - tette hozzá.
Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint az új autók forgalmazásának piaca stagnál. A kilencvenes-kétezres évek fordulóján évente 20-30 százalékkal bővült a piac, 2003-ban aztán megfordult a trend és azóta tart a zsugorodás, ami az idén már csak minimális mértékű - mondta a GÉMOSZ elnöke, aki szerint évi 180-200 ezer új gépkocsi értékesítése a magyar piac kapacitása. Az idén az első öt hónapban 67 ezer 384 új járművet adtak el Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi 68 ezer 479 darabbal.
A szervezet elnöke szerint a visszaesés jelentős piactisztulást hozott, számos kétes hírű cég tűnt el, viszont megjelentek új, kockázatos gépkocsi-finanszírozási konstrukciók is, mint például az Il Ferro esetében.
Egyablakos lehet az autóvizsgáztatás
Egy-másfél éven belül bevezethető az egyablakos ügyintézés a gépjármű műszaki vizsga rendszerében - mondta Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke szerdán Budapesten, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) sajtótájékoztatóján.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.