Az autóbusz egy kis ívű kanyarból hajtott ki, amikor előtte felbukkant a sávjába átsodródott személyautó. A buszsofőr nem tudta elkerülni az ütközést, amelytől a személyautó visszasodródott a sávjába és az útpadkán megállva kigyulladt. Az autóban egyedül utazó 39 éves makói férfi azonnal életét vesztette. A lángokat még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült eloltani.
Az ütközéstől az autóbusz a jobb oldali árokba csúszott, de nem borult fel. A busz vezetője nem sérült meg, de a jármű utasai közül öten súlyos, tizenegyen pedig könnyű sérüléseket szenvedtek. Egy súlyosan és két könnyebben megsérült utast Szegedre, míg a többieket Makóra szállították a mentők. A buszon csaknem harmincan utaztak.
A Makói Rendőrkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan közúti baleset okozása miatt indított vizsgálatot, a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálják.
Halálos autóbaleset Kiszombornál
Egy ember meghalt, öten súlyos, tizenegyen könnyű sérülést szenvedtek, amikor összeütközött egy személygépkocsi és egy helyi járatú autóbusz múlt éjszaka a 43-as főúton Kiszombornál - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada hatalmas hajtás után egyenlített Bosznia-Hercegovina ellen a világbajnokságon - 1:1
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.