A lancasteri és a londoni Royal Holloway Egyetem pszichológusai tesztekkel vizsgálják az autós GPS-navigáció használatából eredő veszélyeket - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap online kiadásában. A kézben tartott mobiltelefonok vezetés közbeni használata számos országhoz hasonlóan Nagy-Britanniában is illegális; a kutatók most arra próbálnak választ találni, hogy milyen tényezők terelhetik még el a vezetők figyelmét.
Az önkénteseknek a valós vezetés helyett számítógép előtt ülve kell reagálniuk a navigációs rendszerből érkező utasításokra, miközben figyelemösszpontosítást vizsgáló feladatokat kapnak. A teljesítmény romlása a navigációs rendszer figyelemelterelő hatását bizonyíthatja - mondta Polly Dalton kutató.
Nagy-Britanniában 2008-ban megközelítőleg 14 millióan használtak műholdas navigációt. Kétezer sofőrön végzett felmérés alapján minden ötödik vezető ismerte el, hogy forgalmas úton tétovázott a GPS utasításai alapján.
A Direct Line biztosító hasonló felmérésében minden ötvenedik vezető ismerte el, hogy a GPS miatt balesetet szenvedett, vagy balesetközeli helyzetbe került. A navigációs eszközöket okolják többek között a vezetők hirtelen sávváltoztatásaiért és kanyarodásaiért.
A Tomtom autós navigációs készülékeket gyártó vállalat szóvivője tagadja, hogy a technológia eltereli a vezetők figyelmét. "Két független kutatás eredménye is azt bizonyítja, hogy a GPS-re hagyatkozva a vezetők magabiztosabban közlekednek, jobban koncentrálnak és kevésbé feszültek" - mondta.
Állítólag veszélyes GPS-szel vezetni
A vezetés közben használt műholdas navigációs berendezések (GPS) is potenciális veszélyforrások lehetnek, miután egy felmérés szerint a balesetek 78 százalékát a vezetők figyelmetlensége okozta.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.