szerző:
hvg.hu

Sok autósnak komoly gondot okoz a párhuzamos parkolás, pláne, ha tolatva kell beállni. A sikerhez azonban csak négy lépést kell betartani.

Hiába tanítják meg az autósiskolák oktatói, és szerepel a vizsgakövetelmények között is – vagyis ezen tudás nélkül nem lehetne megszerezni a jogosítványt –, rengeteg embernek okoz problémát a helyes parkolás. És itt most nem arra gondolunk, hogy valaki szándékosan, nemtörődöm módon parkolja le az autóját, hanem arra, hogy tényleg nehézséget okoz az illetőnek a párhuzamos parkolás.

Pedig a módszer valójában pofonegyszerű, csak sokan elfelejtik a tanultakat. Az alábbi négy pont betartásával ugyanis bárki képes lehet különösebb korrigálás és előre-hátra mozgás nélkül beparkolni még a legkisebb helyre is.

  1. A kinézett parkolóhely mellett álljunk meg úgy, hogy az autónk hátsó tengelye legyen egy vonalban a hely előtt parkoló autó lökhárítójával. Fordítsuk el a kerekeket.
  2. Tolassunk addig, amíg a parkolóhoz közelebb eső hátsó kerekünk egy vonalban nem lesz a parkolóhely előtt álló autó út felőli síkjával. Ekkor kormányozzuk egyenesbe az autót, majd folytassuk a tolatást.
  3. Amikor a hátsó, külső gumiabroncs elérte ugyanezt a síkot, kormányozzuk az előzővel ellentétes irányba az autót.
  4. Végül álljunk előrébb/hátrébb úgy, hogy az előttünk és a mögöttünk lévő autó között is nagyjából ugyanakkora távolság legyen.
©

Mindezt azonban nemcsak szavakkal, képekkel és videóval lehet leírni, de tudományos módszerekkel is.

Az Opel (illetve Vauxhall) a Londoni Egyetemmel közösen készítette el a képletet, amelynek köszönhetően bárki kiszámolhatja, mekkora helyre van szüksége minimálisan ahhoz, hogy egy párhuzamos parkolásnál le tudja parkolni az autóját.

©

Az alábbi képletben az

  • r - mekkora sugárban fordul az autó
  • l - tengelytávolság
  • k - az első kerék közepétől az autó elejéig mért távolság
  • w - az előttünk parkoló autó szélessége.

Elő a centikkel, indulhat a méregetés!

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.