Leváltanák a ritmikusgimnasztika-szövetség elnökét, aki Deutsch Tamáshoz köthető
Ennek a szervezetnek egyik vezetői pozíciójáról mondott le nemrég a fideszes politikus felesége.
Ennek a szervezetnek egyik vezetői pozíciójáról mondott le nemrég a fideszes politikus felesége.
HVG
A rendező azon háborodott fel, hogy a fideszes politikus Kátai-Németh Vilmos miniszter vakságával kapcsolatban élcelődött.
HVG
A zuglói önkormányzati képviselő szerint az EP-képviselő és a párt idei egyéni jelöltje zilálta szét a zuglói szervezetet, amelyet korábban ő vezetett. Úgy véli, sokan követik majd a példáját.
HVG
A fideszes politikus szerint az új hatalom zsarolással és nyomásgyakorlással igyekszik megtörni embereket.
HVG
Az a nap is eljött, amikor Deutsch Tamás egyetértett Manfred Weberrel.
HVG
Erőss Mónika azért tett feljelentést, mert Deutsch Tamás bűncselekmény elkövetésével vádolta meg.
HVG
A fideszes politikus a Facebook-oldalán számolt be a hírről. Később Erőss Mónika, Magyar Péter anyja is kommentelt a poszthoz, és azt állította: valójában azért jelentette fel Deutsch Tamást, mert bűncselekmény elkövetésével vádolta őt.
HVG
Úgy tűnik, mintha a Fidesz EP-képviselője egy olyan alternatív valóságban élne, amelyben nem a Tisza Párt nyerte a választást.
HVG
Emellett beszólt Török Gábornak és Jámbor Andrásnak is.
HVG
Deutsch Tamás azzal büszkélkedik, hogy egy hónap alatt sikerült nem egészen 12 ezer aláírást összegyűjteni.
HVG
Rózsa András arról írt, hogy a fideszes jelölt 138 százalékon áll a választókerületben, és ha ilyen tempóban halad, akkor még a XIII. kerületet is meg fogja nyerni.
HVG
Orbán Viktornak visszajár a rezsi, Isten kalapáccsal ver, a magyar nyelv megújul, semlegesítik a mindenhonnan kibuggyanó magánmilliárdokat, Rogánék pedig talán még sosem voltak ilyen rejtélyesek. Egy újabb izgalmas év a NER-ben.
Orbán Balázs szerint csak a nem pestiek hiszik azt, hogy így beszélnek a pestiek, míg Deutsch Tamás szerint a miniszterelnöknek nem kellene annyit okoskodnia.
HVG
A fideszes EP-képviselő a Békemenetből nyilatkozott stábunknak, és úgy vélte, a brüsszeli kémbotrány fake news, az Orbánt feljelentő Daniel Freund egy senki, a budapesti békecsúcs szervezése pedig nem állt le.
HVG
Kétmilliárd forintot ad a kormány a régóta üresen álló, a tervek szerint átnevezett Sorsok Házára, így egy új MTK-múzeum létrehozására, a létesítmény fenntartása pedig további évi 450-500 millióba kerül majd – erről Deutsch Tamás számolt be a Népszava kérdésére. De ez csak becslés, hiszen a tíz éve kihasználatlan építmény még soha nem működött.
HVG
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: digiháború, gondolatrendőrség, fegyvernem, viszonyrendszer, királydráma.
Krusovszky Dénes
Az Orbán-kormány újra akarta fogalmazni a holokauszt magyarországi emlékezetét, felépítette ehhez a Sorsok Házát, de vállalható kiállítást már nem tudott alkotni. Pedig próbálkozott Schmitt Mária, Lázár János és Köves Slomó is. Most egy huszárvágással odaadnák az épületet a Deutsch Tamás vezette MTK-nak.
Deutsch azokról a zenészekről írt, akik szerinte a „mocskos Fidesz” üzenetet közvetítik.
hvg.hu
Hrutka Róbert egyike volt azoknak a zenészeknek, akikről Deutsch Tamás azt írta: évtizedek óta kritikusak a kormánnyal.
HVG
Deutsch Tamás közösségi oldalán írta meg, szerinte mely magyar előadók építették komplett karrierjüket a „mocskos Fideszre”. A Margaret Island és ByeAlex bandája is rajta volt.
HVG