Nagyon úgy tűnik, jövőre nem lesz magyar MotoGP-futam
A balatonfőkajári verseny jövőjét már korábban is bizonytalanság övezte.
A balatonfőkajári verseny jövőjét már korábban is bizonytalanság övezte.
HVG
A számítógépek a kétezres évek elején jelentek meg a gyorsaságimotoros-világbajnokságon (MotoGP), s azóta minden évben egyre nagyobb a komputerek szerepe, s az utóbbi években a mesterséges intelligencia is mindinkább teret nyer. Hogy mennyire van ez így, annak a Balaton Park Circuit versenypályán jártunk utána, ahol szombaton és vasárnap a világ legjobbjai mérik össze tudásukat. Jövőre szinte mindent újra kell kezdeni: csökkentik a motorok hengerűrtartalmát és más szabálymódosítások is életbe lépnek
HVG
Az előző kormányzat még kiemelt rendezvénnyé nyilvánította.
HVG
Van, aki nem feltétlenül szurkolni jár egy versenyre.
HVG
Balatonfüred után Balatonfőkajáron nyitott hotelt Hanóch Nísszaní egy különleges környezetben.
HVG
Marc Márquez azt mondta, nem volt nehéz dolga a Balaton Park versenypályán.
MTI
Csak a szerencsén múlt, hogy az operatőrnek nem esett baja.
HVG
A hónap végén már élesben mennek rajta.
HVG
Szerencsére van tartalék autó is.
HVG
A Doctor 46. születésnapjára készült BMW M4 CS Edition VR46 kétféle kivitelben érhető el.
HVG
Az időzítés aligha véletlen: a tervek szerint MotoGP- és Superbike-világbajnoki futamot szervez idén Magyarország.
hvg.hu
A Balaton Park Motorsport (BPM) Kft. rendkívül értékes projektet visz, mégis évek óta mikrogazdálkodói beszámolót ad le.
hvg.hu
Évente 3, illetve 5 százalékkal is drágulhat a Superbike, valamint a MotoGP magyarországi rendezése a szerződések szerint – mutatta be a Népszava.
hvg.hu
Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre tényleg újra MotoGP-futam lehet Magyarországon. A feltételes mód indokolt, hiszen több elvetélt próbálkozáson is túl vagyunk már: a Gyurcsány- és az Orbán-kormány bicskája is beletört a feladatba.
Gyorsaságimotoros-világbajnoki futam 1992-ben volt itt utoljára a Hungaroringen.
HVG
Az egykor tervezett Balatonring egy spanyol tulajdonú sávolyi cégé lett, a motorversenyprojekt fejlesztéseire létrehozott társaságot pedig hét év vergődés után számolták fel.
hvg.hu
A látvány itt is lenyűgöző. A drón alig négy másodperc alatt éri el a 300 kilométer/órás sebességet.
hvg.hu
A Liberty Media 2017-ben vásárolta meg a Forma-1-et, a sorozat azóta az USA-ba és a XXI. századba is megérkezett. Most a MotoGP-vel kapcsolatban is hasonló tervei vannak az új tulajdonosnak.
A 2008-ban megtervezett pálya el sem készült, időközben pedig korszerűtlenné vált a megváltozott előírások miatt.
hvg.hu
A Forma-1-es film után, amelyben Brad Pitt játszik majd, a MotoGP-t is megfilmesítik.
hvg.hu