VIDEÓK
Az MSZP szóvivője, a megyei választmány elnöke.
Weboldal:
http://www.nyakoistvan.hu/Szervezet:
MSZPA Fidesz szerint csupán a bírák nyugdíjazásának kérdésében várható nagyobb vita az Európa Tanáccsal, illetve a Velencei Bizottsággal, minden más nyitott kérdés megoldódik. Az MSZP ugyanakkor úgy látja, a Fidesz a szokásos forgatókönyvvel él: egy dolgot módosít, míg három vitatott ponthoz nem nyúl hozzá.
Kapcsándi Dóra
2012. március 21., szerda, 14:44
Megkapják munkabérüket azok az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnál dolgozó közfoglalkoztatottak is, akik még nem vették kézhez járandóságukat - derül ki abból a közleményből, amellyel Samu Attila, a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója reagált Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő hétfői, Miskolcon tartott sajtótájékoztatójára.
MTI
2012. március 12., hétfő, 14:11
Nagy a zűrzavar az egyházi törvény módosítása körül. Az ellenzéki pártok úgy értelmezik a kapkodva elfogadott jogszabályt, hogy minden vallási közösséget egyházzá kell nyilvánítani, amelyik megfelel a törvényi előírásoknak. A kormánypártok szerint viszont a törvényi megfelelés nem jár automatikus elismeréssel.
6 hozzászólás
Kapcsándi Dóra
2012. február 20., hétfő, 18:11
Újabb vizsgálatot vár a médiahatóságtól a Lomnici-ügyben Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő. A politikus az erről szóló, Szalai Annamáriának, az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökének címzett levelét pénteken személyesen vitte el a hatósághoz.
MTI
2012. február 03., péntek, 15:34
„A megfelelő személyi konzekvenciák megtörténtek”, „az ügyet lezártnak tekinti” – így reagált rövid közleményben az MTVA arra, hogy az MSZP új vizsgálatot követel a Lomnici-ügyben. A szocialisták szerint azért kell megismételni a vizsgálatot, mert „nem azok bűnhődtek az elmúlt húsz év legsúlyosabb közmédiumi hamísításáért, akik azt kitervelték, majd végrehajtatták".
hvg.hu
2012. január 31., kedd, 16:44
Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) munkatársai hétfőn megtagadták tőle, hogy élhessen képviselői jogával, mert nem tekinthetett bele egy levélbe, amely a Lomnici-ügyben érkezett a hatósághoz. Az NMHH szóvivője később újságírókkal azt közölte, hogy a kívánt levelet a hatóság hamarosan közzéteszi a honlapján.
MTI
2012. január 30., hétfő, 12:31
A Lomnici Zoltán kiretusálásával megbízott köztévés riporter levelét akarja kikérni hétfő délelőtt a médiahatóságtól Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus ezt képviselői jogállására hivatkozva szeretné megtenni a hatóság Ostrom utcai épületében.
hvg.hu
2012. január 27., péntek, 16:34
Könnyen tragédiába torkolhatott volna a január 2-i demonstrációt botrányosan megzavaró szélsőjobbosok akciója - közölte az MSZP, amely a rendőri vezetők felelősségének kivizsgálását kezdeményezte. A párt két képviselője, Ujhelyi István és Nyakó István írásbeli kérdést tett fel az incidenssel kapcsolatban Pintér Sándor belügyminiszternek és Hatala József országos rendőrfőkapitánynak.
hvg.hu/MTI
2012. január 04., szerda, 08:18
Az MSZP szerint bár az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítő döntése esélyt adott egy új, a korábban elfogadottnál jobb egyházügyi törvény elfogadására, a kormánytöbbség nem élt ezzel.
MTI
2011. december 28., szerda, 17:20
Nyakó István szerint békés és törvényesen demonstráló állampolgárokat állított elő a rendőrség pénteken az Országgyűlés épülete elől. Az MSZP országgyűlési képviselője, akit szintén elvittek a rendőrök, a Gyorskocsi utcai fogdából telefonon nyilatkozott péntek délután. Azt mondta, akkor még 11-12 szocialista képviselő volt a fogdában.
MTI
2011. december 23., péntek, 15:17
Az MSZP megdöbbentőnek tartja, hogy a képviselők csak csütörtök reggel ismerhették meg az új egyházügyi törvényjavaslatot, amelyet már délben tárgyalni is kezdett a Ház. Nyakó István országgyűlési képviselő az MTI-nek azt mondta: az eljárás a demokrácia, a vallás és a lelkiismereti szabadság megcsúfolása, ezért visszautasítják.
MTI
2011. december 22., csütörtök, 13:27
Nyílt levélben fordult Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterhez és Lázár János Fidesz-frakcióvezetőhöz az MSZP egyik politikusa; Nyakó István szerint az Alkotmánybíróság (AB) által megsemmisített egyházügyi törvény ismételt elfogadása újra alkotmányossági aggályokat vet majd fel.
MTI
2011. december 21., szerda, 10:59
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy félezer cigány diákot oktató Dzsaj Bhim Buddhista Közösség missziós és karitatív tevékenységének ellehetetlenülésére hívta fel a figyelmet hétfőn sajtótájékoztatón az MSZP.
MTI
2011. december 12., hétfő, 17:42
Bizonyos családokat kizár a család fogalmából a KDNP-s képviselők által beadott családvédelmi törvény javaslata az MSZP szerint.
hvg.hu
2011. december 05., hétfő, 17:34
A szocialista Nyakó István szerint nyílt obstrukció, vagyis szándékos hátráltatás részükről a munka törvénykönyve részletes vitájának kedd reggelig történő elnyújtása a parlamentben.
MTI
2011. november 29., kedd, 07:25
Több mint fél éve nem vette tárgysorozatba Lázár Jánosnak a képviselők fizetéséről szóló javaslatát a parlament illetékes bizottsága. A fideszes frakcióvezető a lakhatási támogatás kifehérítését az első lépésnek szánta a költségtérítésekkel való trükközés elleni harcban, de a hvg.hu úgy értesült, hogy az időközben elkészült új koncepcióra képviselőtársai és a pártvezetés is nemet mondtak.
34 hozzászólás
M. László Ferenc
2011. szeptember 15., csütörtök, 06:30
Összesen négy állami vezető használ hivatali lakást, lakásfenntartási térítést pedig nyolc kap. Az ezzel kapcsolatos kiadások összesen havonta körülbelül kétmillió forintot tesznek ki - derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Navracsics Tibor a közigazgatási és igazságügyi miniszter a szocialista Nyakó István írásbeli kérdésére adott.
MTI
2011. augusztus 04., csütörtök, 15:20
Rossz az egyházügyi törvény, mert különbséget tesz egyház és egyház között, illetve a hívő magyar állampolgárok között a szerint, hogy mely egyház tanait követik - mondta Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI
2011. július 31., vasárnap, 11:35
Az MSZP úgy véli, mivel alkalmazhatatlan, máris elbukott az új egyházi törvény, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnök a szocialisták véleménye szerint olvasatlanul írt alá. Az ellenzéki párt ezért azt szeretné, ha a jogszabályt a parlament az őszi ülésszak elején "kijavítaná".
MTI
2011. július 21., csütörtök, 14:52
A jövő héten szavazásra kerülő egyházi törvény 12. paragrafusa szerint "az egyházi intézmények világnézeti szempontból elkötelezettek, így a felvételnél és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésénél, fenntartásánál és megszüntetésénél a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételek határozhatók meg".
MTI
2011. június 30., csütörtök, 12:08