VIDEÓK
Antal Nimródot, a Kontroll című film rendezőjét kérte fel a Metallica, hogy rendezze meg 3D-s mozifilmüket - írja a Lángoló Gitárok blog.
hvg.hu
2012. március 08., csütörtök, 10:14
Antal Nimród és Bergendy Péter egy-egy filmje is szerepel a kedden este a Szarajevói Nemzeti Múzeumban nyíló és a 28. évadát kezdő Sarajevska Zima (Szarajevói Tél) nemzetközi fesztiválon, amely március 21-ig tart a bosnyák fővárosban.
MTI
2012. február 06., hétfő, 21:30
Filmes munkásságának elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetést vehette át Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező kedden este Los Angelesben.
MTI
2010. október 20., szerda, 19:18
Több mint 25 millió dolláros (5,6 milliárd forintos) hétvégi bevételével Antal Nimród Ragadozók című akcióhorrorja az észak-amerikai kasszasikerlista harmadik helyét szerezte meg premierhétvégéjén. A lista csúcsán a Despicable Me című háromdimenziós animáció végzett.
MTI
2010. július 12., hétfő, 10:50
Akcióban bővelkedő, véres horror került ki Antal Nimród, a magyar származású amerikai filmrendező keze alól: Ragadozók című filmjét, amely pénteken debütál Amerikában, az első kritikák John McTiernan 1987-es Ragadozójához hasonlították.
MTI
2010. július 09., péntek, 13:29
Véletlenül rövid időre fölkerült a PlayStation Networkre Antal Nimród Szállítmány című akciófilmje, amely decemberben hetekig szerepelt az észak-amerikai bevételi toplistán.
hvg.hu
2010. január 06., szerda, 11:43
Antal Nimród Szállítmány (Armored) című, pénteken debütált akcióthrillere 6,6 millió dolláros (1,2 milliárd forintos) bevétellel a hétvégi észak-amerikai tízes toplista hatodik helyét foglalta el.
hvg.hu
2009. december 07., hétfő, 10:40
Antal Nimród rendezi az ötödik Ragadozó-filmet - jelentette a The Variety című mozis szaklap online kiadása.
MTI
2009. július 08., szerda, 13:40