Az Egészségvédelmi Szervezet (HPA) becslése szerint a H1N1 vírustörzs nagy-britanniai megjelenése óta 55 ezren kapták el a kórt. A járvány rendkívül gyorsan terjed: az előző, hétfői összesítésben még tízezernél kevesebb igazolt fertőzés és 17 haláleset szerepelt. Nagy-Britanniában a 60 milliót valamivel meghaladó lakosságszámhoz mérve a legnagyobb a fertőzöttek aránya a világon.
Sir Liam Donaldson, az angol-walesi tiszti főorvos csütörtökön a BBC-nek azt mondta: több gócpontban, például a nyolcmilliós Londonban és más közép-angliai nagyvárosokban már hivatalosan is járványos méretet ölt a betegség, amelynek lefolyása azonban a legtöbb esetben enyhe. Sir Liam bejelentette: annak érdekében, hogy a körzeti orvosi rendelők a súlyosabb esetekre összpontosíthassanak, az állami egészségügyi szolgálat (NHS) a jövő héttől telefonos, illetve internetes kapcsolatfelvételi lehetőséget teremt a kórtól leginkább sújtott angliai lakosságnak. Ezek segítségével a magukat betegnek érzők szakértőkkel konzultálhatnak anélkül, hogy kimozdulnának otthonról. Ha a leírt tünetek alapján valószínűsíthető, hogy az új influenzatörzzsel fertőződtek, a hatóságok vírusellenes szert juttatnak el hozzájuk.
Az NHS már napok óta rádió- és televízió-közleményekben kéri a lakosságot, hogy csak azok a fertőzöttek keressék fel a körzeti rendelőket, akik valamely veszélyeztetett csoportba tartoznak, például a várandós nők, illetve a cukorbetegségben vagy asztmában szenvedők. A többieknek szóló tanács úgy hangzik, hogy maradjanak otthon, fogyasszanak bőséges mennyiségű folyadékot, és pihenjenek. Nem hivatalos csütörtöki értesülések szerint elkapta a betegséget Cherie Blair, Tony Blair volt brit kormányfő felesége is, aki otthonában lábadozik. Szakértői becslések szerint a járvány során akár a brit lakosság harmada is megfertőződhet.
Andy Burnham brit egészségügyi miniszter nemrégiben a londoni alsóházban, a képviselőknek adott tájékoztatójában azt mondta: a járvány csúcspontján lehetnek olyan időszakok, amikor napi 100 ezer új beteget regisztrálnak a hatóságok.
Új vírus: 50 ezer felett a brit esetek száma, 29 halott
Már több mint ötvenezer brit fertőződött meg az új influenzavírustól, 29-en meghaltak - közölték csütörtökön brit egészségügyi hatóságok.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada hatalmas hajtás után egyenlített Bosznia-Hercegovina ellen a világbajnokságon - 1:1
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.