A rosszindulatú daganatos megbetegedések gyakorisága és a betegek túlélési esélyei szempontjából Magyarország mutathatja fel a legrosszabb paramétereket az Európai Unióban. Több mint 30 ezer ember hal meg évente rákbetegségben itthon, és 60-80 ezer új beteget diagnosztizálnak. Ez különösen megdöbbentő, ha megnézzük, mennyit fordítunk e betegségek gyógyítására: a teljes egészségügyi kiadások 10-12 százalékát  költjük el az onkológia területén, ami körülbelül 180-200 milliárd forintot jelent – derül ki az Egészségügyi Minisztérium tavaly őszi, a parlament egészségügyi bizottsága számára készített beszámolójából. A gyógyszerkasszán belül 18-20 százalékot – 60-65 milliárd forintot – jelent az onkológiai terület gyógyszerigénye.

Túry Gergely

Az arányszámok első ránézésre kedvező képet is festhetnének a magyar rákgyógyításról, hiszen a jelentés szerint a fejlett országokban körülbelül a teljes egészségügyi kiadások 5 százalékot fordítják a daganatos betegségek kezelésére, a teljes gyógyszerkiadások 5 százalékát pedig onkológiai gyógyszerekre. Csakhogy Magyarország a GDP százalékában mérve kevesebbet költ az egészségügyre, mint a fejlett országok, elmaradva mind az OECD-országok, mind az uniós tagállamok átlagától. (Igaz, a nemzetközi összehasonlításokkal az egységes alapelvek ellenére érvényesülő nemzeti sajátosságok miatt óvatosan kell bánni.) Ráadásul egyre kevesebbet, az OECD adatai szerint 2005-ben a GDP 8,3 százalékát költöttük az egészségügyre, a legfrissebb 2007-es adat szerint már csak 7,4 százalékot. Az egészségügy fejlettségét mutató egy főre jutó egészségügyi kiadások is csökkentek nálunk: 1992-ben még az uniós átlag 50 százalékát tették ki, 2007-ben már csak 41-et.

Kétszázmilliárdos betegség?

A már említett minisztériumi jelentésben szereplő 180-200 milliárd forintos onkológiai összkiadást a szakemberek egy része túlzottan optimista számításnak tartja. „Az OEP adatai szerint a klinikai onkológia és a sugárterápia összköltsége 30-35 milliárd forint, a 60-65 milliárdos gyógyszerigénnyel együtt is hiányzik körülbelül 100 milliárd forint a minisztériumi számításból, márpedig ekkora összeget aligha fordítanak a szűrőprogramokra és rehabilitációra” – magyarázta a hvg.hu-nak Poller Imre onkoradiológus. A szakember szerint nem is feltétlenül több pénzre volna szüksége a magyar onkológiának, hanem arra, hogy a meglévő forrásokat szakmailag és gazdaságilag is hatékonyan használják fel.

A magyar rákgyógyítás rendszerében azonban alapvető strukturális problémák vannak: a nemzetközi norma szerint a daganatos betegek 80 százalékát sebészeti ellátásban, 60 százalékát kemoterápiás és 50 százalékát sugárterápiás kezelésben kell részesíteni. Ezzel szemben az Országos Onkológiai Intézet nemrég nyivánosságra hozott elemzése azt mutatja, hogy az országos átlag szerint a magyar betegek 48 százalékánál történik műtéti beavatkozás, 17 százalékuk részesül kemoterápiás kezelésben, 10 százalékánál sugárterápiát alkalmaznak. Vagyis számos beteg nem kapja meg a megfelelő terápiát.

Sereghajtó sugárkezelési infrastruktúra

A sugárterápiás infrastruktúra állapota az Európai Unióban nálunk a legrosszabb, itthon a legnagyobb a személyzet munkaterhelése – állapította meg a 2006-ban elkészült Nemzeti Rákellenes Program. Pedig a rosszindulatú daganatok komplex kezelésében a sugárterápiának jelentős szerepe van világszerte: kiszélesedett a sugárkezeléssel gyógyítható betegségek száma, és ennek megfelelően a kezelt betegek száma is emelkedett. A nemzetközi ajánlás szerint 10 millió lakosra 50 nagyenergiájú besugárzókészülék szükséges. Jelenleg az országban 12 sugárterápiás ellátóhely működik, a lineáris gyorsítók száma 25, ezek egy jelentős hányada azonban felszereltségében már elmarad napjaink elvárásaitól.

Magyarországon évente 40 ezer betegnek kellene sugárkezelést kapnia – ezzel szemben az évi kapacitás legfeljebb 24 ezer fő ellátására elegendő, közülük is csupán 17 ezren részesülnek lineáris gyorsítón a kezelésben. A helyzetet a munkaerőhiány is rontja: a sugárterápiás szakorvosi állások mintegy 15 százaléka betöltetlen, kevés a szakképzett sugárfizikus és a szakasszisztens is.

Müller Judit

A sugárterápia elérhetősége szempontjából az OECD tagországai közül csak Mexikóban rosszabb a helyzet, mint Magyarországon: 2007-ban egymillió magyar lakosra 3,4 besugárzó eszköz jutott, Mexikóban 1,9, miközben Belgiumban ugyanez az arány 14,1, Szlovákiában és Izlandon 12,8. A második legrosszabb eredményt mutatja az ország az onkológiai diagnosztikában használt komputertomográfok (CT) esetében is: a millió lakosonkénti 7,3 magyar CT-vel szemben az USA 34,3-at, Belgium 41,6-ot, de még Szlovákia is 13,7-et tud felmutatni. Messze alatta marad az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak a gyógyíthatatlan betegeket fogadó hospice-ágyak száma is, legalább 500 ilyenre volna szükség – ezzel szemben 143 van.

Véletlenszerű laborvizsgálatok

A Nemzeti Rákellenes Program szerint hatalmas az elmaradás a laborvizsgálatokban is: Ausztriában évi 2,5 millió, Belgiumban hárommillió tumormarker-vizsgálatot végeztek az ezredfordulón daganatok kimutatására, Magyarországon viszont csak 300 ezret. Az úgynevezett laborkassza 20 milliárd forintra rúg. Ezen belül a daganatok korai felismerésére szolgáló vizsgálatokra 1-1,5 milliárd jut – magyarázta a hvg.hu-nak Bezzegh Attila, a laboratóriumi vizsgálatokkal foglalkozó Corden Kft. orvosigazgatója. Ez nagyon kevés, pillanatnyilag csak véletlenszerűen szűrnek ki daganatokat.

Ám az is biztos, ha tömegesen szűrnének, abba belerokkanna az egészségügyi rendszer – teszi hozzá Bezzegh Attila. A szakember szerint ezért ki kellene dolgozni annak módszertanát, hogy milyen esetben van években mérhető eredménye a vizsgálatoknak, mert hiába szűrnénk ki olyan a daganattípust, amit aztán nem tudunk meggyógyítani, mert nincs rá kezelés. Bezzegh Attila szerint nem feltétlenül kellene a jelenleginél több pénz, a mostani keretet kellene hatékonyabban felhasználni. Ennyi pénzből a mostaninál jóval hatékonyabb rendszert lehetne működtetni – vélekedik a szakember. A betegségek megelőzésére szánt kasszából kellene erre pénzt fordítani, de ilyen nincs, így a gyógyításra szánt összegből kell kispórolni, ami szintén nincs jól.

A prosztatarák jó példa arra, hogy ha korán kiszűrik, például a vérből, jól gyógyítható a betegség. A Nemzeti Rákregiszter évi 4 ezer új megbetegedést és 1400 halálesetet jelez. Mivel sok daganathoz hasonlóan a prosztata elváltozásai is csak késői stádiumban okoznak észrevehető tüneteket, így a leginkább érintett, ötven év feletti korosztály évenkénti szűrésével lehetne csak látványos eredményt elérni. A tőlünk nyugatabbra eső országok statisztikái e téren is sokkal jobbak. A szűréseknek köszönhetően ott az esetek 70 százalékában a korai fázisban fedezik fel az elváltozást, míg ez az arány itthon csupán 30-40 százalékos. A PSA-szint (ennek megváltozott értéke jelzi, ha baj van) évenkénti ellenőrzését nem támogatja a társadalombiztosítás, vagyis aktív szűrőprogram nincs ennek a ráktípusnak a kimutatására. Csak abban az esetben végezhető el ez térítésmentesen, ha valaki más urológiai gonddal jelentkezik a szakorvosnál, és ennek kapcsán ezt az értéket is megnézzük.

ÁSZ: szűrésből elégtelen

Noha a korai felfedezésnek óriási jelentősége van a rosszindulatú daganatok esetében, alapvető problémák vannak az állami szűrőprogramok rendszerével, amelyet az Állami Számvevőszék 2008-as jelentésében csaknem minden ponton elmarasztalt, megállapítva, hogy annak céljai biztosan nem teljesülnek. A számvevők többek közt kifogásolták, hogy a szervezett szűrőprogramokat 2002-ben úgy vezették be, hogy finanszírozásukat előre nem dolgozták ki: a kiadások döntő része csak a szolgáltatás elvégzésének költsége volt, amelyet a járóbeteg-szakellátás pénzügyi előirányzatából fedeztek, többletforrás bevonása nélkül.

Túry Gergely

A jelentés szólt emellett például az informatikai rendszer alkalmatlanságáról, a nem hiteles adatokról, a vizsgálatokra kijelölt helyek minőségi problémáiról, a Egészségügyi Minisztérium elmaradt intézkedéseiről, illetve a tervezettől messze elmaradó részvételi arányról. Összességében pedig arról, hogy a szűrésre fordított milliárdokat nem hatékonyan költötték el, a rendszer alapvető átalakításra szorul. 2003-tól 2006-ig a 2,4 milliós célpopuláció körülbelül 2 százaléka (összesen 95 ezer ember) vett részt szűrésen. A kiterjesztést az orvosszakmai konszenzus hiánya, a szaktárca döntéseinek hiányosságai és az egészségügyi szolgáltatók érdektelensége gátolta. A kísérlet alatt és azt követően sem alakítottak ki egységes szervezési (beleértve értékelési, adatfeldolgozási) munkamódszert, és – bár elkészítették – nem tették közzé a szűrési protokollt – írta jelentésében az ÁSZ.

Magyar beteg

„Tegyen meg mindent értem az egészségügy, de tőlem ne várjanak áldozatokat, költsenek el milliókat a tüdődaganatom kezelésére, de nekem azután se kelljen letennem a cigarettát” – fogalmaz igen keményen a magyar betegről Ráthonyi Emese onkológus, aki szerint a sajátos magyar mentalitás változásához még évekre lesz szükség. S mindaddig, míg nem változik a hozzáállásunk a saját egészségünkkel kapcsolatban, a siralmas statisztikai adatok sem javulnak. „Érdekeltté kellene tenni a beteget a saját gyógyulásában, jelenleg ugyanis a rákgyógyításban használt készítmények kiemelt támogatást kapnak, a betegeknek nem kerül semmibe” – véli Ráthonyi, aki szerint ez esetben is igaz, hogy ami ingyen van, azt nem értékeljük. (Egy vastagbélrákos beteg kezelése ma már akár 13 millió forintba is kerülhet). Persze rengeteg pénzt elköltenek a betegek olyan dolgokra, amelyekre nem feltétlenül kellene, például táplálékkiegészítőkre, mindenféle csodaszereknek kikiáltott orvosságokra. Holott többet segítene, ha az életmódjukon változtatnának: egészségesebben táplálkoznának, többet mozognának.

Jó példa erre a mellrák. Több kutatás igazolta már, hogy azok az emlőrákosok, akik megváltoztatták étkezési szokásaikat és rendszeresen végeztek valamilyen testmozgást, sokkal jobban gyógyultak, kevesebb volt esetükben a visszatérő daganatos betegség. „Hiába mondom a betegemnek, hogy a zsír – ott termelődik az ösztrogén – az emlő legnagyobb ellensége, s ha nem csökken a bevitt zsír mennyisége, az antiösztrogén tabletták sem képesek kifejteni hatásukat, gyakorlatilag kárbavész a terápia”  – magyarázza az onkológus.

De nemcsak a gyógyszerekről, sugárkezelésekről, sebészetről szól a rákgyógyítás. Elengedhetetlen lenne, hogy minden onkológiai osztályon legyen pszichológus – teszi  hozzá Ráthonyi. Továbbá, honnan tanulja meg a beteg a diétás életmódot, ha nincs a kórházban diétás nővér? Vagy hogyan tanulja meg a szükséges testmozgást, ha nincs gyógytornász? Ha erre nagyobb figyelmet fordítanánk, tíz éven belül a gyógyszerkiadásaink is csökkennének. Ma a gyógyulás esélye sokkal inkább függ a kezelőorvostól, mintsem magától az intézménytől.