A horvátok is aggódnak Jellinek letartóztatása miatt

Igen jelentős horvát tengerparti ingatlanvagyonnal bír a 30 napra előzetesben lévő Jellinek Dániel. Már a horvát sajtó is arról cikkezik, hogy vesztegetési ügybe keveredett.

Szocreál arculatú, de rendezett szálloda a primosteni, tengerparti fenyvesben a hotel Zora, amely őszi akciókkal csábítja a turistákat. Nyári meleg van, a víz kellemes, de nincs tikkasztó kánikula, ilyenkor jönnek a német nyugdíjasok, pörög a biznisz. Legalábbis eddig így volt.

A szálloda tulajdonosa Jellinek Dániel, a magyar ingatlanmágnás, akit a múlt héten előzetes letartóztatásba helyeztek, mert csúnya vesztegetési ügyekkel gyanúsítják a 2015–2018 között zajló, tízmilliárdnyi közpénzt érintő Volánbusz-sztoriban – az ügyet a múlt hét végén már a horvát MorskiHR portál is feldolgozta.

A magyar hatóságok feltételezése szerint a Volánnál túlárazva vettek meg buszokat, a pénzt pedig a NER haszonélvezői ingatlanmutyikban mosták tisztára. Letartóztatták Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korabeli vezetőjét is, ám az események elérhetik Seszták Miklós egykori fejlesztési minisztert, de leginkább a Jellinekkel aktívan, tíz- sőt százmilliárdos tételben üzletelő Tiborcz Istvánt, Orbán Viktor exkormányfő vejét is.

https://hvg.hu/360/20260916_jellinek-daniel-szivek-norbert-orizetben-volanbusz-sesztak-miklos-tiborcz-istvan

Úgy tudni, szorul is a hurok körülötte, mert a bőrüket féltő, kisebb stílű táskahordók

hetek óta bejárnak az ügyészségre, és azt is eléneklik, amit meg sem kérdeznek tőlük

– meséli a HVG-nek az egyik érintett védője. Sőt az ügy összekapcsolódhat a kiterjedt óbudai vesztegetési üggyel is, amelyben már többtucatnyi embert meggyanúsítottak.

Mindez azért izgatja a horvátokat, mert a 355 milliárdosra becsült vagyonával a hetedik leggazdagabb magyar Jellineknek Horvátországban is bőven van mit veszítenie. A Zora hotelen kívül ugyanis övé a híres primosteni kikötő, a 390 tengeri és további 150 szárazföldi kikötőhellyel rendelkező Marina Kremik tartós bérleti joga is, továbbá a közeli Camp Adriatic. S ez még nem elég, mint a lap írja, a magyar mogul tulajdonában áll a jelsai Hotel Hvar és a Fontana Resort, a gradaci Hotel Labineca és Hotel Laguna, valamint a trpanji Hotel Faraon. Mindezt többszörös áttétellel, horvátországi holdingokon keresztül birtokolja az Indotek-csoport.

https://hvg.hu/360/20260916_jellinek-daniel-ingatlan-milliardos-letartoztatas-volanbusz

A horvát lap még arra is kitér, hogy Jellinek kitart az ártatlansága mellett. A hatóságokkal együttműködő üzletember cégcsoportja, az Indotek is kiadott erről a magyar sajtóban egy közleményt, hangsúlyozva, hogy az üzletmenet zökkenőmentes. Ám ez pillanatnyilag aligha nyugtatja meg a horvátokat.

Arról nem ír a horvát lap, ami pedig köztudott, hogy ez a mesés vagyon anno Vitézy Tamásé, az Orbán Viktorral távoli rokonságban álló, a rendszerváltás után emelkedő csillagzatú, a jobboldalnak számos üzleti szívességet tévő fideszes üzletemberé volt. Ő a 2008-as jelzálogválságban vérzett el, egyszersmind lett kegyvesztett a táborában – sokakkal ellentétben őt az út szélén hagyták, amikor elbukott. A bankoknál reménytelenül eladósodott Vitézy vagyonát a banki követelés-kivásárlásban élenjáró Jellinek szerezte meg bagóért, Vitézy szerint kijátszva őt a kiszolgáltatottságában.

Vitézy öt évvel ezelőtt robbantott a közösségi oldalán, arról beszélt, hogy Magyarországon maffiaállam működik, amelyben felszámolók, végrehajtók, ügyészek, üzletemberek, bankok, de még bírók is szervezetten fosztják ki az olyanokat, mint ő, és büntetőeljárásokkal hallgattatják el őket (ő is évekig bokaláncot viselt, és vádlott lett a Széchenyi Bankkal kapcsolatos büntetőeljárásban). Tán naivan, tán érdekből, de azt vallotta: maga Orbán, akinek rendületlen híve maradt, kívül áll ezen a maffián.

https://hvg.hu/360/20211215_Vitezy_Tamas

Többeket viszont megnevezett, mint az általa feltételezett bűnbanda tagjait. Köztük Fürcht Pált, a tisztéről nemrégiben lemondott, s az ügyészségen belüli visszás ügyeket „robbantó” volt főügyészt vagy Jellineket is. Jellinek ugyanakkor többször nyilatkozott erről a sajtónak, leszögezve: épphogy ő hozta rendbe a horvát vállalkozásokat, amelyeket folyamatosan fejleszt, Vitézyvel szemben pedig több mint húsz pert megnyert.

Nyitókép: HVG / Túry Gergely

Hozzászólások