Bedő Iván
Bedő Iván
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A magyar fiataloknak majdnem a fele távol maradhat a számítástechnikai pályáktól, ha a nők nem barátkoznak meg a szakmával. Ehhez azonban már kislánykorban el kell kezdeni a kedvcsinálást.

Robotikai céget szeretett volna alapítani a 9 és fél éves kislány, így kézenfekvő volt, hogy megismerkedjen a programozás rejtelmeivel. Dea sztorija nagyjából két évvel ezelőtt kezdődött, éppen akkor, amikor elindult a nőknek szánt kedvcsináló és érdeklődésfelkeltő Skool, és a kislány rögvest élt is a lehetőséggel. Dea tehát ahhoz az egyelőre nem túl népes táborhoz tartozik, amely élő cáfolata a lányok és a számítástechnika kapcsolatáról szóló előítéleteknek.

A Technológiai Oktatásért Alapítvány fő vállalkozása, a Skool 8–18 éves lányok érdeklődését igyekszik felkelteni a számítástechnikai pályák iránt. Szükség is van a segítségre, hiszen – mint az egyik alapító, Major Zsófi mondja – a mai gyerekek sokszor azt hallják, hogy ez a tudomány fiúknak való. A Skoolnál viszont úgy tapasztalják, hogy a 8–12 éves lányokban még megvan az érdeklődés, 14–18 év fölött azonban már sokkal kevésbé. Addigra sokszor esik szó a karrierválasztásról, amikor pedig az információtechnológiához köthető szakmák csak ritkán jönnek szóba a lányok számára – tehát még kiskamaszkorban kell elcsípni őket.

Lányok a Skoolban. Lady Giga
©

Pedig ha már a női és a férfiszakmák mibenlétét feszegetjük, lehet kissé előítéletes ellenérvvel szolgálni a nagyon előítéletes idegenkedésre. A kisgyerekes anyukáknak például keresve se lehetne jobbat ajánlani, mint a programozás. A munkaidő rugalmas, a feladatok otthonról is megoldhatók, illetve bárhonnan, ahol van számítógép és internet. De nem utolsó szempont az sem – ami a nőkre is vonatkozik –, hogy Magyarországon is óriási a kereslet a számítástechnikusok iránt, így ilyen tudással könnyű álláshoz és megfelelő jövedelemhez jutni. Az informatikához kötődő szakmákban a félmillió forintot közelíti a havi bruttó átlagkereset, ami csaknem a duplája a gazdaság egészében regisztráltnak.

A fiúk, lányok és a számítástechnika viszonyával kapcsolatban érdemes tisztázni egy közkeletű félreértést. Igaz, hogy manapság már a kétévesek is magabiztosan, szinte ösztönösen kezelik az érintőképernyőket, a nagyobbak pedig – még ha a szülők ellenkezni próbálnak is – folyton a számítógépre tapadnak, de ez nagyon más, mint a számítástechnika kreatív alkalmazása. „Arra szeretnénk ösztönözni a lányokat (és a fiúkat is), hogy sajátítsák el és műveljék a számítógépes, logikus, algoritmikus gondolkodást, az alkotást, új dolgok létrehozását” – mondja Major. A Skool célja az érdeklődés felkeltése. Nem programozásoktatást végeznek, és nem is feltétlenül arra törekszenek, hogy minden lányból programozót képezzenek. Nagyon szeretnék viszont, hogy a programozás beépüljön a gyerekek életébe.

A gyerekeket a Skool elviszi körülnézni it-cégekhez is, összeismerteti őket fejlesztőmérnökökkel. Nem kevésbé fontos, hogy ingyenes klubokat – 10 hetes, iskola utáni foglalkozásokat – indítottak lányoknak Budapesten és már vidéken is: Miskolcon egy általános iskolában, Békéscsabán egy könyvtárban, Szegeden az EPAM technológiai cégnél. Ezeken a helyeken 4-5 fős Skool-csapatokat szerveznek, átadva nekik a  tudást és a módszert. Szeretnének hátrányos helyzetű gyermekekhez is eljutni, mert nekik a programozás még inkább kiugrási lehetőség.

A Skool két éve működik, ezalatt mintegy ezer lány vett részt az órákon, és egy nemrég készített felmérésből kiderült: 88 százalékuk végez azóta is valamilyen programozással kapcsolatos tevékenységet. Akik 14–16 évesen ismerkedtek meg velük, azok közül sokan számítástechnikai iskolába vagy valamelyik egyetem informatikai karára készülnek.

Dea robotikai cége egyelőre nem alakult meg. De Dea anyukája, aki nem sokkal 40 fölött felszolgálóként dolgozott, már pályát váltott. A gyerek foglalkozásai annyira beszippantották az egész családot, hogy az anyuka belefogott egy online webfejlesztő tanfolyamba, és ma már kezdőként egy informatikai cégnél dolgozik, miközben tovább tanul. Eggyel csökkent tehát az a 20–30 ezer közötti szám, amennyire a  betöltetlen informatikai munkahelyeket becsülik Magyarországon. Tárt karokkal várták – mondta Major Zsófi, hozzátéve, hogy nemrégiben új weboldalt is elindítottak a kezdők álláskeresésének elősegítésére. Ezen az „ugródeszkán” (ugrodeszka.com) minden infót megtalálnak az it-munkahelyekről akár a frissdiplomások, akár azok a középkorúak, akik Dea anyukájához hasonlóan pályát szeretnének váltani.