Jó oktatás nélkül a digitalizáció nagyobb veszély, mint amekkora lehetőség - figyelmeztet a szakképzési államtitkár
Kritikus gondolkodást és együttműködést kell tanulni az új szakképzési és felnőttképzési államtitkár szerint
Kritikus gondolkodást és együttműködést kell tanulni az új szakképzési és felnőttképzési államtitkár szerint
A villamosenergia-hálózat fejlesztésére és okosmérők beszerzésére írna ki pályázatot a kormány a felszabadított uniós pénzekből, így nagyon szoros határidővel a hálózatüzemeltetőknek. A néhány szereplő egyike Mészáros Lőrinc érdekeltsége.
A benyújtott dokumentum állításával szemben a paktum nem legalizálja az illegális migrációt.
Értelmetlen felhígításnak tűnik a vb létszámbővítése, főleg úgy, hogy a 12 csoport közül nyolcból még a harmadik helyezett is továbbjut. De hogy tényleg rossz-e ez, azt néhány korábbi létszámbővítés és furcsa lebonyolítás példáján érdemes megnézni.
Soproni Tamás legalább harminc százalékkal emelné a fővárosban dolgozó rendőrök fizetését, akiket az Orbán-kormány szerinte nem becsült meg eléggé.
Az önkormányzat vendéglátóhelyként szeretné üzemeltettetni az egykori 58-as villamos felújítandó végállomását.
A szennyezés vélhetően a vízhálózat még fel nem újított részéből származik. Az egyetem egyelőre nem javasolja a csapvíz fogyasztását és intézkedéseket tett az ügyben.
2026 első negyedévében csökkenő tendenciát mutatott az okostelefonok gyártása, a teljes évre vonatkozóan pedig 16,2 százalékos lehet a visszaesés mértéke.
Damir Davidov a rakéták és tüzérségi lőszerek frontra szállításáért felelt.
Az orosz elitnek nem lehet érdeke az ukrajnai háború folytatása, Európának mégis készülnie kell egy konfrontációra Moszkvával. Európának több oka van megijedni az amerikai alelnöktől, mint annak főnökétől. Sötét alak a Nemzetközi Büntetőbíróság tisztségéből nemi visszaélések vádjával felfüggesztett főügyésze. Témák és vélemények a világsajtóból.
„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt, és vegyék el a jogosítványát” – fogalmazott Hadházy Ákos korábbi független országgyűlési képviselő.
Kábítószer birtoklása miatt.
A május végén felszabadított uniós pénzekből másfél milliárd euró jut a helyreállítási alapból az energetikára. A miniszter első magyarázatai nem igazán egyértelműsítették, voltaképpen mire és kihez is érkezhet majd ez az összeg. Megpróbáltuk megfejteni.
Nem azért hozunk be külföldről munkaerőt, mert olcsóbb lenne, hanem mert magyar nincs – mondta a Master Good Csoport ügyvezető igazgatója.
Az eurózónához való csatlakozásra viszont 2030-ra még nem, csak 1-2 évvel később állhat készen a magyar gazdaság.
Az állami vasúttársaság idén nyáron 4 milliárd forintból két beruházás keretében végez pályafelújításokat.
A Kiút a cigánytelepről program kitalálója június végétől dolgozik majd a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumban.
Mecser Tamás inkább figyelemmel akarja kísérni, hogy mi történik a rendőrség mindennapjaiban, emellett pedig reformokat ígér.
A jövő egyik legfontosabb feladata jó munkahelyeket teremteni, ahol a dolgozó is jól érzi magát, és a gazdaság egésze is nyer ezeken – hogy ezt miként lehet elérni, azt mutatta be Dani Rodrik harvardi közgazdász egy budapesti konferencián.
Újabb célra fogja felhasználni a Meta a felhasználókról gyűjtött adatokat.