A Vigóban januárban elhunyt Antonio Docampo García a saját borának köszönhette vitalitását. Ebből a kiváló nedűből, amely az egyik legnevesebb spanyol borvidéken, Ribeirón található ribadaviai szőlőbirtokának hozadéka, naponta három litert fogyasztott – másfelet ebéd és másfelet vacsora után –, viszont vizet sohasem ivott. Ráadásul sosem feledkezett meg róla, hogy a reggelijéhez egy kupica pálinkát leküldjön a torkán. Antonio Docampo már elmúlt százéves, amikor először orvost hívtak hozzá, a tüdőgyulladására szedett antibiotikum volt a legelső gyógyszer az életében.

A Bodegas Docampo borászat és borkereskedés többgenerációs családi örökségét ma továbbvivő unokaöcs, Jerónimo Docampo visszaemlékező nyilatkozatát a La Voz de Galiciából idézi a Vinetur internetes borászati szaklap. Az ő elmondása szerint, amikor nagybátyjának az évi borhozama 60 ezer liter volt, akkor abból a saját fogyasztására kevésnek bizonyult a háromezer liter. (Ma a Bodegas Docamopo pincészete 600 ezer literes kapacitással rendelkezik – a szerk.).

A borászlegendáról és az általa elfogyasztott sokhektónyi vörösborról lényeges tudni azt is, hogy a saját ribadaviai vörösbora természetes natúr bor volt, nélkülözött bármiféle tartósítószert, szulfitot vagy egyéb kémiai adalékanyagot.

A fia, Manuel Docampo López szerint édesapja sokszor emlegette, ő a legjobb példája annak a tudományos felfedezésnek, hogy a vörösbor meghosszabbítja az életet, nem véletlenül hivatkozik egészségőrző hatására olyan gyakran az orvostudomány.

„Ketten kétszáz liter bort is megittunk havonta, de egy korty vizet sem” – fűzte hozzá minden túlzás nélkül Manuel Docampo. Azt is elárulta az újságíróknak, édesapjának a jó egészsége mellett jó humora volt, ezért gyakran így kért tőle bort: „Önts nekem még egy pohárral, hogy horkolni tudjak utána, ha meghalok!”