Tetszett a cikk?

Névtelen feljelentés alapján a rendőrség vizsgálódik a Bige László nagyvállalkozó által a lónyai vadaskertben január 28-án szervezett állományjavító vadászattal kapcsolatban - értesült a HVG. A vadászaton öt szocialista és négy ellenzéki parlamenti képviselő is részt vett.

A nyomozó hatóságnak azt kell eldöntenie, hogy a tizenegy fős vadásztársaság, köztük kilenc országgyűlési képviselő, valóban válogatás nélkül, nagy értékű trófeás vadakat is elejtve vadászott-e. A meghívott képviselők közül csak a szocialista Herbály Imre, a parlamenti vadásztársaság elnöke személye ismeretes biztosan, a többiek ragaszkodnak a névtelenséghez. A HVG azonban kiderítette, hogy a vadászaton részt vett még Hagyó Miklós, Nagy Imre, Tóth Sándor és Vári Gyula szocialista, Karsai Péter MDF-es, illetve Semjén Zsolt, Szabó Ferenc és Szabó József Andor fideszes honatya is.



Az engedély eredetileg csak tar vadra, vaddisznó süldőre, illetve malacra szólt – derül ki a HVG holnap standokra kerülő számából. A névtelen feljelentő Kaknics Lászlót, a Nyírerdő Rt. vezérigazgatóját sikkasztással, és más bűncselekményekkel gyanúsítja, illetve azt állítja, hogy az erdőgazdaságot 21-22 milliós kár érte. A száz százalékban állami tulajdonú társaság frissen kinevezett vezetője szerint a feljelentés mögött helyi üzleti csoportok állnak, amelyek az M3-as autópálya továbbépítése miatt felértékelődött lónyai területet szeretnék megszerezni.



A képviselőket az a Bige László hívta meg, aki egyeduralkodónak számít a hazai műtrágyagyártásban. A tulajdonában lévő nyíregyházi székhelyű Bige Holding Rt. kezében van a péti Nitrogénművek Vegyipari Rt. és a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek Rt. is.



Mint ismeretes, a hazai nitrogéngyártás helyzete nagyban függ a műtrágyára kivetett pótvámoktól. Az utóbbi időben a kormány többször is bevette, majd a mezőgazdasági termelők nyomására megszüntette a külföldi műtrágyára kivetett extravámot. A regionális terjeszkedési terveket dédelgető Bige László többször is arról nyilatkozott, hogy állami segítéség nélkül a hazai gyártás mindenképpen megszűnne.



A Nyírerdő Rt. által kiállított bruttó 11 milliós számlát Bige László állja. A HVG-nek nyilatkozó Herbály Imre elmondta, korábban már ők is meghívták a nagyvállalkozót vadászni, és a januári meghívás költségeit mint ajándékot szerepeltetni fogják jövőre a vagyonnyilatkozatukban. Különben pedig magánügynek tekintik a nyírségi vadászatot.



Mondja el véleményét az ügyről!
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!