Ennek alapján 3 százalékos globális gazdasági növekedést vár erre az évre, míg a világkereskedelemben 6 százalékos idei fejlődést, a tavalyi 8 százalék után. Ugyanakkor a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) felhívják a figyelmet: ha a kockázatos jelzáloghitelek miatt felszínre tört pénzügyi válság tovább tart, s főleg ha még jobban elmélyül, akkor az a jövő évi gazdasági és kereskedelmi fejlődésen az ideinél sokkal mélyebb nyomokat hagyhat. Egyelőre azonban még korai megmondani, mekkora is lehet majd a lassulás.
A WTO változatlanul aggódik az Egyesült Államok kereskedelmének kiegyensúlyozatlansága, a jelentős amerikai deficit miatt. Az amerikai kereskedelemre egyértelmű hatása lehet a jelzáloghitelektől indult válságnak, mert visszaveti a fogyasztást és az amerikai fogyasztás csökkenése ugyan az amerikai importot is visszaveti, de ennek okán a nemzetközi kereskedelmet is, elsősorban az ázsiai térségből. Márpedig ezen térség egyik motorja most a világgazdaság és a nemzetközi kereskedelem növekedésének.
Lassulásra számít a WTO
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a globális gazdaságban és a nemzetközi kereskedelemben is az eddigi növekedés ütemének lassulására számít az idén a piacok ingadozásainak, illetve a nagyobb makrogazdasági egyensúlyi problémáknak a hatásától. A WTO kedden tette közzé éves jelentését, amiben kockázatosnak minősíti a pénz- és ingatlanpiaci helyzetet.
A Fidesz egyvalaminek örülhet: jó kezekben vannak a személyzeti ügyek a Legfőbb Ügyészségen
Megszaporodtak az ügyészségi szervezetben az olyan esetek, amelyekben a szokásos előmenetelnél gyorsabban jutott előre valaki a hierarchiában, vagy hamarabb jutott vezető pozícióhoz. Az esetekben az a közös, hogy a ranglétrán sikerrel előre jutó ügyészek közel állnak a Fideszhez.