„Szijjártó BYD globális vezetői megbízatásáról a sajtóból értesültem. A bejelentés után felhívott, és rövid, egyperces beszélgetésünkben arról tájékoztatott, hogy a cég nemzetközi kapcsolataiért fog felelni, semmi köze a magyarországi beruházásokhoz, de
miután ott lesz a világcég legfelsőbb vezetésében, ha bármi kérdésünk, problémánk, javaslatunk lesz, keressük, és próbál segíteni
- írta a Facebookon Botka László szegedi polgármester.
A városvezető arra utal, hogy Szijjártó Péter volt külgazdasági miniszter bejelentette: lemond parlamenti mandátumáról, mert a kínai BYD autógyártónál helyezkedik el.
Szijjártó átigazolása egy nemrég még általa felügyelt és irányított területre, egy az irányítása alatt államilag támogatott vállalathoz számos kérdést hozott újra felszínre a BYD magyarországi terjeszkedésével kapcsolatban - posztjában Botka ezek egy részére reagál.
A polgármester először is leszögezi, hogy “Szegeden a BYD még építkezik, semmilyen termelő munka nincsen. Ehhez a legszigorúbb EU-s szabályoknak, amik a magyar jogszabályok is, kell megfelelnie. Nem lesz akkugyártás, semmilyen vegyipari tevékenység!”

Botka László szerint az önkormányzat 2023-ban nem a BYD-nak, hanem az államtól kapott 300 hektáros Új Ipari Parknak adott az építkezések idejére építményadó-kedvezményt. A BYD akkor még tárgyalt Németországgal, Franciaországgal, Lengyelországgal és több EU-n kívüli országgal.
Ha a BYD úgy döntött volna, hogy nem Szegeden épít gyárat, az adókedvezmény a terület más beruházójának is meg lett volna
– hangoztatta a polgármester.
https://hvg.hu/itthon/20260715_szeged-byd-mihalik-edvin-szijjarto-peter-onkormanyzat-epitmenyado-mentesseg
“A BYD-beruházás Szeged történelmének legnagyobb ipari fejlesztése, 1600 milliárd forint, több ezer új munkahelyet teremt és sok milliárd forint éves iparűzési adót hoz a városnak! Kérem öncélú, kétségbeesett, hazug támadásoktól mentesíteni! Szeged érdeke az első! “ - zárta posztját Botka.