Wolfgang Ruttenstorfer vezérigazgató a Molhoz való - magyar részről ellenségesnek tekintett - közeledésről elmondta, hogy az a 20,26 százalékos tulajdonrész, amelyre tavaly az OMV Mol-részvények felvásárlásával szert tett a magyar vállalatban, ma egymilliárd euróval többet ér, mint amennyibe a részvények kerültek. A cél azonban nem önmagában a tulajdonrész bővítése volt, hanem "hogy helyet kapjunk az asztalnál az ágazat további konszolidációjánál" - szögezte le az OMV és a Mol esetleges egyesülésére utalva. Megismételte azt az érvét, amely szerint a két cég összefogásából a szinergiák révén 400 millió eurós haszon származhatna.
Az iráni ügyletről kifejtette, hogy az előzetes szerződés alapján csak kevés konkrétumot lehet elmondani, de "nem haladunk sem elöl, sem hátul azok sorában, akik az iráni gázlelőhelyek iránt érdeklődnek". Közölte azt is, hogy az OMV pontról pontra betartja a közép-ázsiai ország ellen elrendelt nemzetközi szankciókat. Utalt arra is, hogy Iránban jelen vannak olyan cégek, mint a Shell, a Repsol, a Statoil, az Eni és a Total. "A felvetett kockázatokat komolyan vesszük, de jó néhány kérdésre nem ismerjük a választ, mert a projekt még nem valósult meg" - mondta Wolfgang Ruttenstorfer.
Az osztrák cég tavaly kötött előzetes beruházási megállapodást az iráni állami olajvállalattal a South Pars-i gázmezők kiaknázására. A 22 milliárd eurósra tervezett szerződés Washington rosszallását is kiváltotta, mert az amerikai kormány úgy ítélte meg, hogy a beruházás csorbítaná az atomfegyvergyártási programmal gyanúsított Irán elleni gazdasági szankciók hatékonyságát.
A részvényesi közgyűlés helyszínén, a Bécsi Kongresszusi Központnál a Stopp the Bomb nevű szervezet aktivistái tiltakoztak a tervezett szerződés ellen. Sajtóértesülések szerint az iráni ügylet felfüggesztését kérte a minap az osztrák olaj- és gázipari konszern részvényeseitől a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke. Ronald Lauder arra biztatta a részvényeseket, köztük az OMV-ban egyharmados tulajdonrésszel bíró szövetségi kormányt, hogy gyakoroljanak nyomást a cég igazgatóságára a befektetés feladása érdekében. A WJC-elnök úgy vélte, mindaddig nem volna szabad üzletelni Iránnal, amíg Teherán nem tesz eleget az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak, illetve fenyegeti Izrael létét. (A BT háromszor is felszólította már Iránt urándúsító programjának befejezésére, de mindhiába.)
Az OMV-vezetést a Molról és Iránról faggatták a részvényesek
A részvényeseknek az igazgatósághoz intézett kérdéseiben a Mol és Irán is terítékre került az OMV osztrák olaj- és gázipari cég szerdai részvényesi közgyűlésén.
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
SpaceX a tőzsdén: Mindenki akar magának egy szelet Elon Muskot, de a kisbefektetők hamarosan pofára eshetnek
Óriási rekorddöntéseket hozott az űrcég elsődleges részvénykibocsátása, és az őrületen nem fognak a kódolt kockázatok sem.
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
A külügy szerint százával kaphattak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek nem volt magyar kötődésük
A kötőszövet, amely befolyásolhatja, mennyire maradunk mozgékonyak időskorban
Balásy Gyula reálisnak látja, hogy a cégei nem tudják elkerülni a felszámolást
Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
Melléthei-Barna Márton azt üzente Kocsis Máténak, hogy szégyellje magát
A Master Good, vendégmunkások és a Tisza: így fordul abszolút populizmusba az abszolút filmszínház
Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés és -továbbképzés a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Fillérekkel megúszta a komáromi akkugyár az amputációval járó balesetet és a kiszabadult rákkeltő port
Kanada két kulcsjátékosát, az Egyesült Államok Donald Trumpot nélkülözi a nyitómeccsén
A hiúság és a mohóság bűne hatja át a világbajnokságot
Trump és Infantino barátsága elég ahhoz, hogy az amerikaiak a dobogóról álmodozzanak? – bemutatjuk a foci-vb D csoportjának csapatait
A Metallica kísérleti alanyai lettünk, és nem bántuk meg
eduline.hu „Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején
Évek óta nem volt ilyen: olcsóbbak lettek a lakások szinte minden megyében
A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.