A felújított olimpiai stadion Berlinben. Valami hasonló © fifaworldcup.com |
A napokban elkészült tanulmányban két lehetőséget vizsgáltak – közli a lap Elbert Gáborra, a sportügyekért felelős szakállamtitkárra hivatkozva. Az egyik az úgynevezett hagyományos rekonstrukció, amely – a megnevezés ellenére – azt jelenti: egy új, a jelenlegitől szerkezetileg teljesen eltérő aréna épülne. Emellett a Körcsarnok kiváltására egy új munkacsarnokot is felhúznának. A második változat ennél lényegesen több funkcióval rendelkező komplexum megvalósíthatóságával számol. Eszerint az említett építkezéseken túl a területen egy sportegészségügyi központot is kialakítanának, és a Testnevelési Egyetem egyes egységei is ide költöznének.
Most először konkrét gazdasági számításokkal alátámasztott anyag áll rendelkezésre - közölte a szakállamtitkár, majd hozzátette: reményei szerint rövidesen dönt a kormány. A Népszabadság emlékeztet: a Puskás Ferenc, korábbi Népstadion felújításának tervét sportminiszterként már Deutsch Tamás és Gyurcsány Ferenc is felvetette.