Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Gyakorlatilag befejeződött Magyarországon a kalászosok és a repce betakarítása, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az idén a tavalyinál mintegy 25-30 százalékkal kevesebb kalászos gabonát takaríthatnak be a termelők – mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
A szakember közölte, hogy az őszi búza 1,38 millió hektáron termett, a hektáronkénti hozam az előzetes adatok szerint várhatóan 3,8 tonna körül lesz. Ez valamivel kedvezőbb az előzetesen várt 3,5 tonnás becsült értéknél. Így összességében 4 millió tonna körüli országos terméseredmény várható őszi búzából.
Az össz-gabonatermés várhatóan ugyancsak 25-30 százalékkal lesz kevesebb, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy 5,5 millió tonna körül alakul majd országosan. A GOSZ elnöke elmondta, hogy a hivatalos terméseredményeket a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) rövidesen közli.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.
Pedig még kezet is ráztak.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.
Sikerült elkapni az 5 méteres állatot, de hamar ki is szabadult a fogságból.
A tavasszal született kölyök agyvérzés és epilepsziás rohamok miatt kezelték, de nem tudtak segíteni rajta.