Ruszin-Szendi Romulusz kétoldalú találkozón fogadta a Stefánia-palotában Boris Pistorius német védelmi minisztert pénteken. A két ország védelmi miniszterei 2022 óta nem vettek részt kétoldalú találkozón, a katonai tárcát felügyelő berlini miniszter pedig 2020 óta nem járt Magyarországon hivatalos bilaterális látogatáson.
Magyarország visszatért, aminek nagyon örül a NATO és az EU
– kezdte a sajtótájékoztatón elmondott beszédjét Boris Pistorius, s hozzátette: ezzel Németország is így van. „Berlin és Budapest szorosabban együtt fog működni, ami mindenkinek jó” – fogalmazott.
A két miniszter a hadiipart, az űripart, a hadgyakorlatokat, a képzéseket és a logisztikát nevezte meg kiemelt együttműködési területként. Pistorius kijelentette, hogy a minél nagyobb interoperabilitás érdekében a mindkét ország által használt fegyverrendszereknél szeretnének nagyobb segítséget nyújtani a Magyar Honvédségnek.

„Együtt kell működnünk, mert Putyin Oroszországából jön a fenyegetés – fogalmazott a német miniszter. – Mindennap látjuk, hogy az orosz katonai fenyegetés egyre intenzívebb” – utalt arra, hogy egyre szaporodnak a Moszkvához köthető hibrid támadások. Hozzátette, hogy megvannak a forrásaink, a képességeink és a határozottságunk ahhoz, hogy reagáljunk erre a fenyegetésre.
Ruszin-Szendi megerősítette, hogy halálos fegyvereket továbbra sem adnak át Ukrajnának, és katonákat sem küldenek, de a folyamatos humanitárius és energetikai támogatást folytatják. A fokozódó hibrid nyomásról pedig azt mondta: „tesztelnek minket”.
„Akármit is mondanak Moszkvában, Putyin nem mutat hajlandóságot arra, hogy befejezze a háborút” – vélekedett Pistorius. Ezt részben az autokratikus politikai rendszernek tulajdonította, majd rögtön a magyar kormányváltásra terelte a szót:
Magyarország sok emberbe önt bátorságot, hiszen itt megmutatták az emberek, hogy egy autoriter jellegű rendszerben is fellobbanhat a demokrácia.
Ruszin-Szendi erről úgy nyilatkozott, hogy hiába mondanák, hogy Magyarország visszatért, ha Németország ezt nem így látná.
A volt vezérkari főnök arról is beszélt, hogy míg a katonák mindig együtt tudtak működni, korábban politikai szinten még a védelempolitikában is „egyértelmű volt az elutasítás”.
Ruszin-Szendi hitet tett amellett, hogy Magyarország védelme a honvédségen és a NATO-n múlik, és megígérte, „újra azok a szövetségesek leszünk, akiket elvárnak”. Kiemelte azt is, hogy a Magyarország által rendszeresített haditechnikai eszközök a német ipart dicsérik. Emlékeztetett, hogy először a V4-együttműködést élesztették újra. A visegrádi kvartett védelmi miniszterei szintén Budapesten találkoztak néhány hónapja.
A legutóbbi hivatalos, kétoldalú német–magyar védelmi miniszteri találkozóra 2022 decemberében került sor Berlinben. Négy évvel ezelőtt a német fővárosban még Christine Lambrecht akkori német védelmi miniszter tárgyalt Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi honvédelmi miniszterrel. Ezt megelőzően, 2022 nyarán is találkozott a két vezető. Az akkori beszámolók szerint a madridi NATO-csúcsra készülő két ország védelmi és haderőfejlesztési együttműködése, valamint az ukrajnai háború hatásai voltak a fő témák. A Fidesz kül- és biztonságpolitikája azonban az elmúlt fél évtizedben akadályt jelentett az együttműködés szorosabbra fűzésében.

Másfél hónappal a találkozó után, már 2023 januárjában a szociáldemokrata Lambrecht lemondott, mivel az orosz–ukrán háború kirobbanása után sem érezte képesnek magát arra, hogy gatyába rázza a német haderőt. Ekkor
jött az elődeinél hatékonyabb fegyverkezést hirdető Boris Pistorius, aki a tavalyi német kormányváltás után is megtartotta székét.
A mostani találkozót már régóta tervezték. Szeptember elején, amikor Sándor Zsolt, a Honvéd Vezérkar főnöke német partnerével, Carsten Breuerrel találkozott, szintén megemlítették az esedékes miniszteri szintű egyeztetést – írja a honvédségi sajtó. „Figyelemmel kísérjük a Magyar Honvédségnél és Magyarországon végbemenő változásokat. Szorosan együttműködünk, már csak azért is, mert ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe” – mondta ekkor a német vezérezredes.