Melyik lesz a 21-ik század legjobb gazdasági rendszere? – szavazni is lehet

Egy ismert amerikai befektetési bankár – látva, hogy az utóbbi években a zűrzavar nem csak a világgazdaságban fokozódik, hanem az emberek fejében is arra nézvést, hogy mit is gondoljanak a körülöttük zajló eseményekről – elhatározta, hogy afféle kalauzt állít össze az eligazodáshoz. Ezért többek között felvázolta, hogy milyen gazdasági rendszerek versenyeznek a 21-ik század elején a dominanciáért. Ezen a helyen most bárki választhat, hogy szerinte melyik lehet a legjobb.

A szarkofágba burkolt csernobili reaktor. A szocialista gazdasági rendszer összeomlásának jelképe Fotó: wikipedia.org

Randy Charles Epping az elmúlt 25 évben befektetési bankárként körbedolgozta a fél világot New Yorktól Sao Paulóig, Londontól Párizsig. Most éppen a svájci Nyonból osztja tanácsait a rászoruló befektetőknek. Mellesleg térségünknek is kitűnő ismerője, hiszen elnöke annak a Közép-Európa alapítványnak, amely közép- és kelet-európai diákok tanulmányainak és itteni gazdasági szerveződések felfejlesztésének támogatására jött létre.

SZAVAZÁS

Milyen gazdasági modell kellene Magyarországon?

Kínai modell: állampárti diktatúra, kapitalizmusba oltva
Skandináv modell: széles jóléti rendszerek magas adókkal
Klasszikus szabadpiaci modell: aki bírja, marja
Francia modell: kiterjedt állami befolyás az üzleti életben
Orosz modell: kevés, államtól függő oligarcha kezében a gazdasági hatalom
Kibuc modell: belül kommuna, kívül piaci verseny
Chávez forradalma: egy kis nacionalizmus, egy kis marxizmus, egy kis egyenlősdi
Amerikai modell: nagyvállalatok és kisvállalatok hatékony kombinációja
Kubai modell: vissza a szocializmusba
Magyar modell: ha lehet olyan

tartózkodom, csak az eredményeket mutasd

Éppen csak kikecmergőben vagyunk a globális pénzügyi válságból, azaz pontosan tudjuk, hogy milyen fontos megtalálni azt a jelenlegi körülményeknek megfelelő gazdasági modellt, amely szavatolja a fenntartható gazdasági fejlődést és a javuló életfeltételeket a világ lehetőleg minél nagyobb részén. Epping természetesen megkérdezi: ez a kapitalizmus volna?

A 20. század azzal a tanulsággal szolgált, hogy a Szovjetunió gazdasági modellje (persze beleértve ebbe minden szocialista típusú gazdasági berendezkedést, például a kádáristát is) kudarcot vallott, szemben a szabadpiaci rendszerrel, amely – a fejlett kapitalista országok nagyvárosainak ragyogó neonfényében – nyilvánvalóan képesnek látszik ellátni a polgárokat mindazzal, ami lehetővé teszi a gazdagságban, egészségben és alkotómunkával eltölthető életet. Persze a csillogást alaposan megfakítják a társadalmi egyenlőtlenségek vagy az olyan válságok, amelyek – mint mostani is – emberek millióit taszítják a létbizonytalanságba. Lehet, hogy az előttünk álló időszakban ezért jobban működhet a kínai pártvezetők új álma, az „egy ország két rendszer” megoldás, azaz a kommunizmusba oltott kapitalizmus? De lehet, hogy a skandináv jóléti modell lesz a célravezető, esetleg az oroszok oligarchisztikus kapitalizmusa?

Amikor a világkapitalizmus kerül szóba, többnyire ezen annak nyugati formáját értik olyan jellemzőkkel, mint a pluralizmus, a jogállam, a független média, a szabadpiacok és a demokrácia. De éppen a kínai gazdasági sikerek (s néhány más emelkedő csillagú ázsiai ország, mint India, Dél-Korea vagy Vietnám eredményei) azt mutatják, hogy a kép korántsem homogén. Gazdasági elemzők még a nyugati modell esetében is hangsúlyozzák, hogy legalább kétféle alaptípusról érdemes beszélni. Az egyik az amerikai változat, amely a múlt század elején alakult ki, ahol olyan nagyvállalatok uralják a gazdasági teret, mint a General Motors vagy az IBM. A másik alapesetben inkább a közepes- és kisvállalatok vállalkozók viszik előre a gazdaságot, ahogy például Olaszországban. Persze amikor e két modell kombinációja létrejön, egy szabadpiaci rendszer akkor tud a leghatékonyabban, legrugalmasabban működni. Például az informatikai nagyvállalatok, így a Microsoft vagy a Google tevékenysége olyan helyzetet teremtett, hogy sok ezerszámra jöhettek létre általa a kisebb vállalkozások. A termelékenység ebben az együttműködésben igen magas szintet érhet el, s éppen a termelékenység jólét alapja.

A másik oldalon azonban ott áll Kína, amely legalább is formálisan egy kommunista diktatúra. Csakhogy ez a formáció mindinkább átcsap vállalkozói kapitalizmusba, amelyet azért még a pártállam terelget a saját elképzelései szerint. Az állami döntések azonban a jelen állás szerint az országot azon az úton tartják, amelyet végigjárva Kína elég gyorsan a világ legnagyobb gazdaságává fejlődhet.

Az oroszok is meghökkentő gazdasági fejlődést értek el. Igaz az emelkedésük egyelőre elsősorban a nyersanyagok exportján alapul. Ez lehetővé tette, hogy kialakuljon az úgynevezett oligarchikus modell, amelyben csak döntéshozók kis csoportjai kezében összpontosul a gazdasági befolyás. Őket az állam könnyebben és közvetlenebbül befolyásolhatja az elvárt döntések meghozatalában. Epping szerint ez a modell közel van ahhoz, amit annak idején a cárok uralkodása alatt Oroszország már egyszer alkalmazott.

Minden rendszernek megvannak az előnyei és hátrányai. Az orosz oligarchikus kapitalizmus például rendet teremtett a kaotikus posztszovjet gazdaságban. De ez a rendszer nem olyan hatékony, mint más BRIC- (Brazilia, Oroszorság, India, Kína angol nevének kezdőbetűiből) országoké. Japánban a nagyvállalatok és az állam egy nagyon komplex, személyes kapcsolatokkal keresztül-kasul átszőtt hálózatot hoztak létre, amely a 20. században hihetetlenül nagy vagyongyarapodást tett lehetővé a szigetország számára. Csakhogy az elmúlt tíz évben a Japán az egyik legcsekélyebb növekedést érte el a világ vezető gazdaságai között.