Felnőttként, ha nincs egy kialakult baráti társaságod, akikkel el tudsz járni sportolni, kicsit nehezebb lehet megtalálni azokat, akikkel rendszeresen össze tudsz járni mozogni. Erre a problémára hozta létre Sebők Zsombor a ChempZ nevű alkalmazást, amelyben sportpályákat lehet foglalni, meccseket lehet meghirdetni, a felhasználók pedig jelentkezhetnek a meghirdetett játékokra.
A vállalkozást Zsombor egyedül indította el, miután rájött, hogy nem szeretne 9-től 5-ig egy irodában ülni, helyette inkább 9-től hajnali 5-ig dolgozna valamin, ami csak az övé. A májusi indulás óta már több ezer felhasználója van az alkalmazásnak, a következő cél pedig az, hogy a felhasználói bázis további növelésével üzletileg is fenntarthatóvá váljon.
Magányos kosárra dobálásból közösségi élmény
Zsomborban saját tapasztalata alapján fogalmazódott meg az igény az alkalmazásra: miután abbahagyta az egyesületi kosárlabdázást, továbbra is szeretett volna lemenni a pályára, azonban már nem voltak körülötte csapattársak. Miután felmondott az irodai munkahelyén, belevágott az app fejlesztésébe.
Eleinte az összespórolt pénzéből és szülei segítségével indította el az alkalmazást. Az üzleti terv megírásában nővére segített néhány gazdasági könyvvel, a programozást pedig egy online kurzuson sajátította el. A májusi induláskor még volt, hogy megnézte a meghirdetett meccseket, majd személyesen is elment rájuk, hogy megkérdezze a résztvevőket az appról, ma azonban már erre nincs ideje.
Zsombor úgy számol, hogy jövőre már nullszaldós lehet az alkalmazás, addig azonban még jelentősen növelnie kell a felhasználók számát. A bevételeit jelenleg pályafoglalásokból tervezi megteremteni.
De hogyan jutottunk el addig, hogy Zsombor pályatulajdonosokkal tárgyaljon és szerződjön? És milyen jó tanácsokat kapott az alkalmazás elindításakor? A videóból kiderül:
https://www.youtube.com/watch?v=NNlt9d441qw
Szívesen hallgatnál podcastokat ebben a témában, vagy más is érdekel? A HVG podcastok széles választékában te is megtalálod neked való tartalmat. Ne maradj le, iratkozz fel a HVG YouTube csatornára: https://www.youtube.com/@HVGonline
Váltsuk az ígéretes pénzügyi terveket együtt valóra! A műsor támogatója a Raiffeisen Bank, a HVG gazdasági podcastok stratégiai partnere.