Furcsa és a spekulánsok által támadható valutának is nevezte az eurót az olasz külkereskedelmi intézetben mondott beszédében Silvio Berlusconi pénteken este. "Támadás alatt van az euró, mely pénzként sohasem győzött meg senkit sem, mivel nem egyetlen országé, hanem többeké, ezeknek viszont nincsen egységes kormánya, viszonyítási bankja és garanciái sem"- jelentette ki az olasz kormányfő.Az olasz sajtó nem üdvözölte Berlusconi szavait: ilyet eurószkeptikus közgazdász mondhatott volna, nem az euróhoz 2002-ben csatlakozott Itália miniszterelnöke, így kommentálták a kormányfő kinyilatkoztatását, melyet Berlusconi később közleményben korrigált hangsúlyozva, hogy kijelentéseit ismét félreértették. "Az euró a mi pénzünk, a mi zászlónk"- szögezte le írásban Berlusconi.A római kormányfő pénteken többször is hangoztatta, hogy a szövetséges Északi Liga pártjával 2013-ig folytatja a kormányzást. "Nagyon örülnék, ha távozhatnék, de ha arra gondolok, hogy cégeket, munkatársakat, barátokat és gyerekeket egy ennyire megosztott baloldal kezében hagyok, felelősnek érzem magam a folytatásra"- fogalmazott.Berlusconi az EU csúcsonAPBerlusconi épp szexbotránya miatt áll bíróság előtt Olaszországban és itáliaszerte követelik lemondását.
Az euró furcsa pénz - Berlusconi elszólta magát
Furcsa pénznek nevezte az eurót pénteken Silvio Berlusconi egy beszédében, majd visszavonta szavait.
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Meglepő összefüggést találtak az aszpirin és a demencia között
Tavaszias időnk lesz, néhány helyen eshet az eső
BL: Gulácsi nélkül is nyert a Villareal, botlott a Bayern, simán győzött a Barca és az Arsenal
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Akár két kilóval is többet mutathat a mérleg egy sós vacsora után – honnan tudhatjuk, hogy túl sok sót fogyasztunk?
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
A Mészáros Lőrinc-féle Opus bukta a legnagyobbat.