Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A jövőben nem tervezhetik deficittel költségvetésüket a települések és önállóan nem dönthetnek hitelek felvételéről sem - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Pécsen.
Az önkormányzatoknak a jövőben szigorú költségvetési fegyelmet kell gyakorolniuk - mondta az államtitkár. „Látni kell, hogy a magas államadóssági szint, Magyarország külső piacoknak való kitettsége, az önkormányzatok adóssági szintje mind azt mutatják, hogy az eladósodottságot valahol meg kell állítani” - mondta.
Az önkormányzatok hitelfelvételét központi, minisztériumi engedélyhez kell kötni az államtitkár szerint. Megjegyezte, hogy az idei államháztartási hiányt 3,8 százalékra tervezték, mégis 4,2 lesz az év végére. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy „az önkormányzatoknál maradt egy-két elvarratlan szál” - fogalmazott. Mind a települések hitelfelvételének engedélyhez való kötését, mind deficites költségvetéssel való tervezés megtiltását a még formálódó önkormányzati törvényben fogják szabályozni, ezért részletekről az államtitkár nem tudott nyilatkozni.
Cséfalvay Zoltán azt követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek, hogy Magyarország aktuális gazdaságpolitikai kérdései címmel tartott előadást a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán az intézmény hallgatóinak és oktatóinak.
Az államtitkár az eurózóna válságáról, és a várható kilátásokról, valamint Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéről szóló előadásában megjegyezte: a prognózisok szerint az Európai Unióban hazánk lesz a nyolc közül az egyik olyan olyan állam jövőre, amely tartani tudja a három százalék alatti államháztartási hiányt. Az ország leminősítésével kapcsolatban azt mondta: annak üzenete, hogy a kormánynak tovább kell vinnie mindazokat az átalakításokat, amelyek a Széll Kálmán Tervvel már elkezdődtek.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.