szerző:
Gál Éva Laura

A még csak két éve működő, de már számos díjat bezsebelő e-learning oldal, az easyMaths sikere többek között az alapítók profi együttműködésében rejlik. A matematikus Mosóczi András, illetve a menedzser Somogyi Tibor azért alkotnak jó párost, mert nem fedik le egymás tudástárát. Egyikük a matematikához ért, a másik az ügyvitelhez, de az üzleti modellt mindketten ugyanúgy képzelték el.

A matek sosem volt az erőssége Somogyi Tibornak, ám a Budapesti Corvinus Egyetem kereskedelmi és marketing szakán kénytelen volt matematikát is tanulni. Legalábbis a maga módján. „Nagyon sok diáktársammal egyetemben én sem jártam be az előadásokra, helyette kerestem egy különtanárt, aki megtanítja nekem az anyagot. Így találtam rá Andrisra” – emlékszik vissza arra, miként ismerte meg Mosóczi Andrást. „Tibi esetében a különóra sem volt hatékony, mert ott sem figyelt, ezért javasoltam neki, hogy nézze meg a honlapomat, a mateking.hu-t, ahol slide-okon lehet végignézni a tananyagot” – mondja utóbbi, immár egykori tanulója üzlettársaként.

Tibor fantáziáját ugyanis beindították a honlapon látottak, és egy éjszaka alatt kidolgozta leendő vállalkozása tervét. Olyan honlapot képzelt el, ahol a diákok szórakoztató és interaktív videós tananyagokból készülhetnek fel a vizsgáikra, mindezt otthonról, a saját tempójukban. „Teljesen magával ragadott az ötlet. Reggelig fent voltam, számolgattam, hogy hány diákot lehet elérni, van-e rá igény. A számok azt mutatták, hogy igen, ebben van potenciál, viszonylag kevés befektetéssel gyors növekedést lehet elérni, és kevés a rizikó is.”

A "mateklógós" diák egyetlen emberrel tudta elképzelni a közös munkát, Andrást azonban nehéz volt meggyőzni: „Ami az én fejemben a matematikáról van, az egy nagyon egyszerű, letisztult dolog. Azt szerettem volna, hogy ez a tiszta kép mások számára is látható legyen. Ezért indítottam a mateking.hu-t, ami később az easyMaths ihletője volt.” Tibor fél évig győzködte Andrást, hogy a videóforma jobb lesz, mint a meglévő slide-os verzió, és András végül beadta a derekát.

Fele ingyenes, fele fizetős

A részleteket már együtt dolgozták ki, és abban is egyetértettek, hogy a gazdaságmatematikával indítanak, mert az az egyik fő buktatótárgy. Az easymaths.hu 2011 októberében indult, és néhány hét alatt 600-700 regisztrált felhasználójuk volt. András feladata az anyagok kidolgozása volt, a videókon is az ő hangját hallják a diákok, míg Tibor – aki tavaly szeptemberben szerezte meg diplomáját, és azóta a cég építésén, illetve egyéb projekteken dolgozik – az ügyvitelért és a marketingért felelt. (András saját oldala, a mateking.hu továbbra is él, néha szokták együtt kommunikálni őket.)

Egy 20 éves cégbe bújt bele az easyMaths
Az oldalt üzemeltető cég már csaknem 20 éve működik: a Divius Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t Tibor édesapja és társa alapította egymillió forint alaptőkével. A társaság 2011 július elsején váltott nevet, ekkor lett Easymaths Online Oktatási, Kommunikációs Szolgáltató Kft. Ugyanekkor változott a főtevékenység is: gyümölcs és zöldség termesztéséről máshová nem sorolt oktatásra. Tibor ügyvezető lett, édesapja pedig egyedüli tulajdonos. Tavaly júniusban végül Tibor és András átvette a kft.-t. 

A koncepció amúgy az indulás óta változatlan: a tananyag első felét ingyenesen meg lehet nézni, de a második részéért már fizetni kell. „Magyarországon nagy a bizalmatlanság az online anyagokkal szemben, azért kell az ingyenesség az elején, hogy lássák a diákok, jó az anyag, és jó jegyekkel át tudnak menni az első zh-n. Ez motiválja őket, hogy utána is minket válasszanak és fizessenek is a tananyagért” – magyarázza András.

A digitalizáló tábla és egy oktatóprogram segítségével készített anyagok lépésről lépésre magyarázzák el egy-egy feladat megoldását. A kézírás és a hangalámondás azt az érzetet kelti a felhasználóban, mintha egy tanórán ülne. A kezdetben igen puritán dizájnt később felturbózták, a diákok most már ezzel a letisztultabb változattal készülhetnek a vizsgáikra. „Az elején az volt a lényeg, hogy a fő funkció működjön. A dizájn nagyon egyszerű volt, tulajdonképpen én csináltam. Miután elindult az oldal, jöttek a visszajelzések, ami alapján változtattunk a dolgokon, ehhez egy grafikust is felvettünk. Ez egyáltalán nem volt tudatos, így alakult” – emlékszik vissza Tibor.

Nem akartak nyerészkedni a diákok vizsgadrukkján

Folyamatosan bővítették a tantárgyak körét, mostanra 13 egyetem kurzusainak anyagát tették elérhetővé több mint 800 oktatóvideóval. Ehhez már további tanárok segítségét is igénybe vették, olyanokét, akiknek tudását nem fedi le Andrásé. Tízezer regisztrált felhasználójuk van, ami több mint tizenhatszoros növekedést jelent két év alatt.

Soha nem pályáztak, külső forrást sem vontak be, a megtakarított pénzükkel, összesen félmillió forinttal indították a vállalkozást, ami már másfél hónap alatt megtérült. Pótlólagos tőkét azóta sem kellett bevonni. „Mindent visszaforgatunk, magunknak nagyon keveset veszünk ki. A cél a további bővülés, mind a tantárgyak, mind a diákok számát tekintve, illetve hogy továbbra is önerőből, mindenféle külső segítség nélkül működjünk” – magyarázzák.

Mosóczi András és Somogyi Tibor
©

Induláskor nem tudtak referenciaárat meghatározni, mert ők voltak az elsők a piacon, ezért a magánórák tarifáiból indultak ki. Az árba bele kellett építeni, hogy a szolgáltatás új, a diákok nem ismerik, ezért eleinte alacsony díjat határoztak meg. Három-négy fizetési struktúrát is kipróbáltak, mire rátaláltak a megfelelőre. Eleinte próbálkoztak például azzal, hogy a vizsga közeledtével az ár egyre emelkedett, de ezzel a gyakorlattal gyorsan felhagytak a negatív visszhang miatt. „A diákok úgy gondolták, nyerészkedni akarunk a helyzetükön, emiatt negatív vélemény alakult ki az easyMathsről. Bár a számok azt mutatták, hogy ez a modell beválik, mert a haszon jóval több lett, de a hosszú távú céljaink miatt elálltunk ettől a gyakorlattól” – mondja András.

Az offline reklámok nem működtek

A diákoknak jelenleg két lehetőségük van igénybe venni a szolgáltatásokat. Az egyik az, hogy krediteket vásárolhatnak, amelyeket tetszőlegesen kiválasztott videók megnézésére fordíthatnak. Tíz kredit 250 forintba kerül, amiért egy videót nézhetnek meg. Ez annak jó, aki csak egy bizonyos anyagrészt szeretne megtanulni. Az azonban, aki az egész tananyagot szeretné megnézni, jobban jár, ha tantárgycsomagot vásárol, aminek az ára 4 ezer forint körül mozog. Ezért az összegért az adott tantárgy összes videóját meg lehet nézni, ami akár 25 órányi anyag is lehet.

Díj díj hátán

Az oldalt számos díjjal jutalmazták, beválasztották az MNB Értékalkotók Klubjába, és 2013-ban elnyerte az Év Honlapja díjat e-learning kategóriában. A közelmúltban Somogyi Tibort az easyMaths-ben végzett tevékenysége miatt Magyarország top 50 vállalkozója közé választották a Példakép Pályázat keretében. „Jelenleg ez a legnagyobb álmunk, szeretnénk megnyerni a Példakép Pályázat fődíját, az 5 millió forintot, amellyel még közelebb kerülnénk a célunkhoz, hogy kiépítsük Magyarország elsőszámú online oktatási felületét” – mondja mosolyogva Tibor.

Az induláskor szórólapokon és plakátokon is hirdették az oldalt, de nem mentek vele sokra. „Ezek semmit sem értek. Online szolgáltatást nem érdemes offline eszközökkel reklámozni” – vonja le a következtetést Tibor. Az easyMaths esetében a "szájmarketing" az, ami a leghatékonyabban működik. „Hiszek abban, hogy ha az alapszolgáltatás jó, akkor az egy idő után úgyis eladja magát. Esetünkben ez hatványozottan igaz, hiszen aktív online marketing mellett a diákok 60-70 százaléka így talál ránk. Lényegében magától működik a dolog” –teszi hozzá.

Felvetődik persze a kérdés, mit szólnak egy ilyen vállalkozáshoz a  felsőoktatási intézmények, amelyek éppenséggel saját oktatóik kudarcát láthatják a videotanárok sikerében? András szerint „vannak iskolák, ahol kifejezetten a földbe döngölnének minket és azokat, akik azzal próbálkoznak, hogy érthetően adják át a tananyagot, de például a Corvinus felülemelkedett a saját hiúságán. Ott van olyan tanár, aki felírja a táblára, hogy az easymaths.hu-ról készüljetek.”

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!

Cikk megosztása
Címkék