Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szocialista Burány Sándor ismertette az MSZP háromkulcsos személyi jövedelemadó-tervezetét. Kétmillió forint alatti adóalapnál 5 százalékra csökkentenék az szja-t, de még az 5 milliónál kevesebbet keresők is lényegesen jobban járnának.
Mióta a Fidesz rákoncentrált az adócsökkentés-retorikára, azóta minden párt megpróbál rájuk licitálni. Ezúttal az MSZP ismertette saját személyi jövedelemadó-tervezetét, amit a mostani egységesen 16 százalékos jövedelemadó helyett háromkulcsosra kalibrálnának.
A jövő évi adótörvényekhez olyan módosítót nyújtanak be, ami minimálbért keresők esetében egy számjegyűre, 5 százalékra mérsékelné az adókulcsot – közölte az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke, Burány Sándor budapesti sajtótájékoztatóján.
Burány Sándor ismertetése szerint 5 százalék lenne az adó, ha az összevont adóalap nem haladja meg a kétmillió forintot. Kétmillió és ötmillió forint között 10 százalék, ötmillió forint felett pedig 15 százalék lenne az adókulcs az MSZP javaslata értelmében – tette hozzá.
Az ellenzéki képviselő elmondta: az igénybe vehető adókedvezmény mértékét egységesen gyermekenként 33 ezer forintban határoznák meg. Javaslatot tettek az alapvető élelmiszerek áfakulcsának öt százalékra csökkentésére is.
Burány szerint az egyszámjegyű szja összhangban van a Fidesz ígéreteivel, és azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a szocialista kormányzás alatt a minimálbér nem volt adóköteles. Az MSZP tervezete szerint a családi adókedvezmény negatív adó formájában is igényelhető lenne, így a a szocialista politikus szerint a többgyermekes családok közül a szerényebben keresők is maradéktalanul élhetnének az adójóváírással.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.