hvg.hu: Majdnem hétszáz vállalkozás működik Magyarországon panamai háttérrel, egyelőre mégis kevés magyar érintett neve szivárgott ki. Mennyire veszélyes a Panama Papers-botrány a magyar gazdasági elitre?

Deák Dániel: Még ha kevés adat is jött ki, az egymást követő kormányok mindent megtettek, hogy a lehető legmélyebbre süllyedjünk ebben a mocsárban. Kétféle felmentő érvet hallani: egyrészt definíciós vita van, hogy melyik állam számít adóparadicsomnak, és melyik nem. A másik, hogy ez legális. Mindkettő súlyos hazugság.

hvg.hu: Miért?

D. D.: Az OECD 1986-ban indította a káros adóverseny elleni kampányt, azóta vezet fekete- és szürkelistát arról, hogy melyik állam mennyire együttműködő. Most a Seychelles-szigetek csatlakozott, ami szintén sok magyart érinthet kényelmetlenül. Attól, hogy valaki adóparadicsomban jegyez be céget, még magyar adóilletőségűnek számít, mert a tényleges ügyvezetés itthon van, csak a szigetek kormánya eddig nem adott információt a cégek üzleti működéséről.

Deák Dániel

Stiller Ákos

hvg.hu: Panama is beléphet?

D. D.: Lehet, csak napok kérdése. Nem is az adóelkerülés, hanem a terrorveszély elleni védelem jelenti a fő nyomást. A letter box companykban visszaélnek a joggal: a befektető a társasági korlátozott felelősséggel, az állam, amely befogadja, a szuverenitásával, hogy nem ad ki róluk adatot. Emiatt bojkott alatt is vannak, nem kötnek velük kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt.

Aki egy adóparadicsomban hoz létre postafiók céget, az nem tud nem belecsúszni bűncselekménybe. Miközben a döntéseket Budapestről hozza, a cég hivatalos ügyvezetője és sokszor a tulajdonos sem ő, de közben birtokol egy olyan előre dátumozott dokumentumot, amely arról szól, hogy mikor veszi vissza tulajdonát. Mindez okirat-hamisítás, és ha adózatlan jövedelem is kerül a cégbe, akkor már pénzmosásról beszélhetünk. Mindenki, aki ilyenbe keveredik, jobban teszi, ha felhagy vele. Tudnia kell, hogy bűnözőkkel üzletel, akik bármikor átverhetik, akár meg is ölhetik.

hvg.hu: A másfél hónappal ezelőtt megjelent, vaskos Alkotmány és adójog című könyve azt sugallja, a valóságnak csak a felszínét kapargatjuk, amikor azt mondjuk, hogy ma Magyarországon brutálisan igazságtalan az adórendszer. Sokkal érdekesebb, hogy mi ennek az oka.

D. D.: Magát azt, hogy az adórendszer miben igazságtalan, már sokan leírták. Köztudott, nagy hangsúly tevődik a fogyasztási adókra, ami arányaiban a szegényeket sújtja legjobban. A progresszivitás kiiktatatása a személyijövedelem-adózásból pedig még erre is rátesz egy lapáttal. De a kérdés tényleg az, hogy miért van ez így. Alapvető probléma a rendszerváltás óta, hogy túl kevesen túl sok adót fizetnek, ami mögött egy még súlyosabb jelenség áll: maga az aktív népesség is nagyon kicsi. Egy hasonló méretű skandináv országban 10 millióból 6 millióan dolgoznak, nálunk jó, ha négymillióan. Ráadásul a magyar családok óriási nagy hányada belebonyolódott a szürke- és feketegazdaságba. Átlépjük a Dunát, és egy sor leszakadt régiót találunk, ahol jószerével nincs olyan ember, akinek van valamije és törvényes úton érte el. A rendszer azokat adóztatja, akiket egyáltalán el tud érni, és akik nem találnak kibúvókat, mint egy vállalkozó.

Stiller Ákos

hvg.hu: Azok a támogatások, a vállalkozói, civil és állami-önkormányzati kezdeményezések, amelyek a helyi gazdaságot élénkítenék, végül miért nem mutatkoznak meg adózó polgárokban?

D. D.: Mondok egy példát. Tavaly megkerestek, hogy segítsek egy szociális vállalkozás piacra lépésében Bács-Kiskun megyében. Sokat készültünk rá, de a legérdekesebb az volt, hogy korán kialakult a projekt körül egyfajta láthatatlan koalíció, az összes helyi erős ember részvételével a polgármestertől a térség országgyűlési képviselőjéig. Az önkormányzat adókedvezményt biztosított, úgy, hogy csak ez az egy cég vehesse igénybe, közművesített telket adott, amit uniós előírások miatt meg kellett pályáztatni, de azt szintén erre a vállalkozásra szabták. Még a minisztérium is értette a helyzetet, mert ott is az volt az érdek, hogy a támogatás megérkezzen, és a projektet ne bukja el a befektető. A szereplők nem beszéltek össze, mindenki csak tette a dolgát: örültek, hogy egyáltalán van valamilyen beruházás, és hogy becsatornázhatnak EU-s pénzeket. És bár Brüsszel sok mindet szabályoz, hogy a pénzt hogyan lehet elkölteni, de egy másik közegben hihetetlen módon leromolhat minden, amit adnak. A magyarok úgy szétcsócsálják, hogy a gyakorlatban már egy korrupt gazdaság továbbélését segítik elő.

A magyar vidék egyszerűen másra van szocializálva, azonnal keresné a kiskapukat.

hvg.hu: Az adórendszer nemcsak megteremti az állam bevételeit és finanszírozza a közszolgáltatásokat, hanem civilizációs-kulturális értékeket is közvetít. Szavaiból azt veszem ki, nem nagyon hisz az utóbbiban.

D. D.: Meg lehet próbálni jó irányba terelni a dolgokat, de azt hiszem, a lehetőségeink nagyon behatároltak. Ha most hirtelen lenne egy felvilágosult kormányunk, hosszasan egyeztetne minden szereplővel, és széles körű legitimációt szerezne a lépéseihez, akkor se tudna egyik napról a másikra változtatni. A magyar vidék egyszerűen másra van szocializálva, azonnal keresné a kiskapukat. Az igazi nagy problémáink a rendszerváltás óta velünk élnek. A modernizáció, az átalakulás, a privatizáció óriási társadalmi károkat okozva ment végbe: a népesség nagyon kicsi része indult el felfelé, a nagy többség egyre jobban leszakadóban van. A politikusok az ország fenntarthatóságát nem tudták másképp biztosítani, csak külföldi segítséggel. Felismerték, ha nincs külföldi tőke, akkor nem lehet olyan társadalmi egyensúlyi helyzetet teremteni, melyben a mindennapi megélhetés biztosítható. Tehát a kulcsképesség az exportképesség. Ezért kell olyan gazdaságpolitikát folytatni és adórendszert fenntartani, ami azt segíti elő, hogy a külföldi tőke idejöjjön.

hvg.hu: A külföldi tőkét azért is szeretjük, mert több versenyképességet, know-howt hoz. De miért nem tud egy bizonyos körön kívül pozitívan hatni kulturálisan, társadalmilag?

D. D.: 1990 óta minden kormány mélyen leértékelte a humán infrastruktúrát (egészségügy, oktatásügy, közösségi közlekedés, önkormányzatok, szociális igazgatás). Kiadáscsökkentés és a versenyképesség javítása címén egyre több forrást vontak ki ezekből a szektorokból, lerontották a munka- és szociális jogokat, ami mind-mind végzetesen hozzájárult a társadalom dezintegrációjához. Az Orbán-kormány hisz a legkevésbé a szociális transzferekben, a teljes komplett humán infrastruktúrát minimalizálni akarja, ezért milliárdokat vont ki 2010 óta ezekből a rendszerekből. Ma párhuzamos gazdaságok működnek: az alul lévőben szürke- és feketemunkából tengődik a társadalom nagy része, de a legális felső gazdaság állapota sem rózsás. Régen úgy mondták: a komprádor burzsoázia érdekszövetsége valósul meg a külföldi tőkével. A külföldiek szemében még csak nem is egyenrangú partnerként kezelt hazai polgárosult réteg szolgálja ki a nyugati tőkét.

Nincs szükség szaktudásra vagy önállóságra, hanem leginkább engedelmességre...

hvg.hu: Az Orbán-kormányra sem mondták mostanában, hogy kiszolgálja a nyugati tőkét.

D. D.: Noha Antall Józsefnek és Horn Gyulának is hasonló volt a világképe, ilyen brutális őszinteséggel, mint Orbán, senki nem vágta nyíltan az emberek szemébe a rendszerváltás óta követett társadalompolitikát. Mintha abból indult volna ki mindenki, hogy Magyarország akkor tudja magát fenntartani, ha idejönnek a külföldiek, gyárakat építenek, oda beterelik a magyarokat, akik nyomkodják a gombot, és ennyi. Ez volt a rendszerváltás utáni modell. Orbán oktatási reformja nem szól másról, mint a még őszintébb alkalmazkodásról. Nincs szükség szaktudásra vagy önállóságra, hanem leginkább engedelmességre, hogy elfogadja a magyar munkavállaló a felsőbbséget. Mindez gátlástalanul tálalva, elég Lázár János elszólására gondolni, hogy annyit ér az ember, amennyije van.

Stiller Ákos

hvg.hu: Nem az Orbán-kormány az, amelyik – legalábbis szavakban – épp a külföldi tőkével szemben próbálja megteremteni a nemzeti bajnokokat, támogatni a kkv-kat, felgyorsítani az eredeti tőkefelhalmozást, létrehozni az új elitet, megerősíteni a polgárosodó réteget?

D. D.: Ha visszatérünk az Orbán-kormány adópolitikájára, komoly ellentmondásokat látunk. Próbálnak alacsony adószintet fenntartani az adózásban, hogy az emberek a megtakarításaikat beforgassák a gazdaságba. De az érintettek ehelyett elviszik a vagyonukat az adóparadicsomba vagy értelmetlen fogyasztásra költik, nem pedig beruháznak. A másik: annak a reményében, hogy versenyképességet javítunk, hatalmas áldozatot vállaltunk be a szegények rovására. Csakhogy itt meg visszaüt a túlszabályozás, a versenykörnyezet kiszámíthatatlan változása, és hogy a szuperliberális gazdaságpolitika mellett a szabályzói oldalról nem teremtik meg a vállalkozás szabadságát. Az úgynevezett stratégiai megállapodások rendszere például egészen afrikai módszer, nem is értem, hogy a versenytorzító hatásai miatt Brüsszel miért nem avatkozik be. Itt az történik, hogy különalkukban a cégek egyenként megvásárolják a működésükhöz szükséges optimális környezetet és biztonságot. Ilyen viszonyok között hiába magas az adózás, és sújtja az adópolitika a legkiszolgáltatottabbakat, csak nem javul a versenyképesség. De van egy társadalompolitikai természetű ellentmondás is: miközben durván lerontják a szociális biztonságot a szuperliberális gazdaságpolitika nevében, a másik oldalon nem növekszik a szabadság. Egy reagani típusú gazdasági kormányzásnak úgy lenne értelme, hogy ha már kevesebbet fordítunk szociális kiadásokra, akkor legalább megnő az emberek szabadságfoka.

hvg.hu: Milyen következménye lett annak, hogy az öt éve elfogadott Alaptörvény értelmében az értékteremtő munka lett a méltóság alapja?

D. D.: Emögött egy félelmetes emberkép bontakozik ki: egy civilizált társadalomban az emberi méltóság abszolút, nem lehet feltételtől függővé tenni. Vagy ha úgy tetszik, az egyetlen feltétel az élve születés. Az Alaptörvény pedig nem csupán a munkát nevezi meg feltételnek, hanem az értékteremtő munkát. De ki mondja meg, hogy melyik az? Hát, a politika. Ami pedig mindebből következik, az, hogy a szociális ellátás elementáris szintjéhez sincs alanyi joga a polgárnak, aminek látjuk a következményeit, főként vidéken. A közmunkának sem az az elsődleges funkciója, hogy biztosítsa emberek megélhetését, vagy, amit mondtak, ne ingyen jussanak segélyhez, hanem hogy a munka, amibe bevonják, megalázó legyen. Az az üzenet, hogy te egy senki vagy, ha nem gazsulálsz a polgármesternek, és nem igazodsz felfelé. Az egész arra van kitalálva, hogy egy fortélyos félelemmel igazgatott falusi létet lehessen teremteni, ahol mindenki megérti, kinek kell szót fogadni. Az emberkép vállalhatóságban nagyon súlyos elmozdulás történt a rossz irányba, még akkor is, ha a társadalom dezintegráltságából fakadó problémákat hordozzuk tovább.

hvg.hu: Azok a kiigazítások, amelyeket az EU kikényszerít az adózásban is, mennyire veszélyeztetik az Orbán-rezsim fenntarthatóságát, adórendszere egészét?

D. D.: Bizonyos szempontból elérik az Orbán-rezsim lényegét, más szempontból nem. Amikor 2004-ben egyszerre 10 ország csatlakozott a perifériáról, nyilvánvalóan politikai döntést hoztak. Ha már egyszer bevállalták, mindenki szalad a szekér után. A központban kitalált szabályok nagyon szofisztikáltak, és egy irányelvet másképp hajtanak végre Olaszországban, mint Ausztriában vagy Dániában. Még ehhez képest is egészen elképesztőek azok a tapasztalatok, amit a periférián látunk. Minden felmérés azt mutatja, hogy a kohéziós és strukturális alapok felhasználása ebben a térségben tökéletesen sikertelen, a különbségek nem csökkennek a fejlett és a fejletlen régiók között, sőt, még nőnek is. Mivel összetett folyamatról van szó, melyekben nem lehet mindent pénzügyi kategóriákban kifejezni, ezért még mind a periférián, mind a magban bíznak abban, hogy lehet itt még közös bizniszt csinálni. Alapvető baj, hogy a politikai elit csak 2018-ig lát, és hogy nincs az együttműködésnek kultúrája, mindenki a mélységes egoizmusának a foglya. Annak, hogy mára ennyire kiéleződtek a társadalmi egyenlőtlenségek és az abból fakadó feszültségek, az az oka, hogy

mostanra annyira kizsigerelték a társadalmat, annyira leromlott az egészsége, a tudása, a tartása, hogy lassan a fejünkre omlik az egész.