Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kivezeti a cafetériarendszerből a Széchenyi Pihenőkártya mindhárom alszámláját a kormány 2018-tól – állítja a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, hogy az Erzsébet-utalvány jövő januári megszüntetése után a népszerű Szép-kártya lesz soron.
Az idegenforgalmi ágazatot kormánybiztosként felügyelő Bienerth Gusztávot nem sikerült elérnie az MN-nek, több szakértő azonban úgy nyilatkozott, hogy a kártyát érdemes lenne megtartani, van létjogosultsága.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke azzal érvelt, hogy a kártya forgalma évente 80-90 milliárd forintot tesz ki, és több mint egymillió munkavállaló használja, ezzel növelve a többi között a családi tulajdonban lévő vidéki panziók, vendégházak forgalmát.
Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a Szép-kártya az egyik legfontosabb béren kívüli juttatás, amely jelentős, máshonnan nehezen pótolható turisztikai fogyasztást generál.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.