Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ügyintézőként is lehet bruttó félmillió fölött keresni a Magyar Nemzeti Bankban.
Jelentősen, 66 százalékkal volt magasabb a Magyar Nemzeti Banknál munkatársai átlagos havi alapbére szeptemberben, mint a pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzőké a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai szerint (a szeptemberiek még nem jöttek ki). A jegybankban foglalkoztatottaknál ez 795 850, a versenyszférában dolgozóknál 478 061 forintot jelent. Már ez utóbbi is közel kétszerese az országos átlagnak – írja a Világgazdaság a szervezet napokban frissített összesítésére hivatkozva.
A nem vezető beosztású MNB-sek átlagosan közel bruttó 720 ezret kapnak. A legjobban kereső jegybanki referens havonta 615 ezret, a legbőkezűbben megfizetett ügyintéző 530 ezret kap. A szakértői tanácsadói csúcsbér 1 millió 360 ezer, a szakértői pedig 1 millió 120 ezer.
A szeptemberi összegek több mint 25 voltak magasabbak, mint 2013 decemberében, amikor az MNB először tette közzé az adatokat azt követően, hogy magába olvasztotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét. A pénzügyi, biztosítási szektorban nem volt ilyen gyors az emelkedés, sőt: az ottani átlagbérek idén augusztusban még alacsonyabbak is voltak, mint a három évvel korábbiak, 13 ezer forinttal.
A jegybank 2013 júliusában vezette ki a korábban alkalmazott bónuszrendszerét, így „a korábbi igazságtalan bérezési arányok megszűntek. A 2013-ban kialakított új bérstruktúrában a jegybanki vezetés a munkatársak körében már közelítette a fizetéseket a pénzügyi szférában szokásos bérekhez” – idézte az MNB honlapját a Világgazdaság.
A jegybank vezetőinek bérét idén tavasszal megemelték. Az MNB személyi jellegű ráfordításai szeptemberben meghaladták az 1,2 milliárdot, szemben a 2013 végi közel 794 millióval.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
A csúcson akarja abbahagyni.