Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Túlórákkal is egyre nehezebben tudják tartani a határidőket a Magyar Államkincstár megmaradt dolgozói, annyi a távozó. Kilenc éve nem kaptak fizetésemelést, most sztrájkba léphetnek.
Sztrájkba lépnek a Magyar Államkincstár dolgozói, ha a kormány és a parlament nem ad 25 százalékos bérfejlesztést a központi közigazgatási szerveknél dolgozóknak. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azt közölte: első próbálkozásra kétórás munkabeszüntetés jöhet. Ők úgy számolnak: nagyjából egymilliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a kormány teljesítse a kérésüket.
A Magyar Államkincstár felel nagyjából 900 ezer dolgozó bérszámfejtéséért, az állami és önkormányzati, valamint egyházi intézmények finanszírozásáért, az állampapírok forgalmazásálrt, valamint az EU-s források kifizetéséért is. A dolgozók 9 éve nem kaptak fizetésemelést, a többségük a garantált bérminimumért dolgozik, rendszeresen túlórázva. A rossz bérek és a sok túlóra miatt a munkavállalók sorra távoznak, és szinte lehetetlen helyettük újat találni – figyelmeztettek.
IT-szakemberekre, bérszámfejtőkre, könyvelőkre a piaci cégeknél is szükség vam, márpedig ott jóval magasabb fizetést tudnak ajánlani. Mostanra odáig jutott az Államkincstár, hogy egyre nehezebben tudják tartani a megmaradt dolgozók a határidőket – jelezte a szakszervezet.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.