Huszonöt megawattos nukleáris törpeerőművet fejleszt Magyarország Iránnal közösen – adta hírül múlt szombaton az angol nyelvű Tehran Times, az Iráni Atomenergia-ügyi Szervezet szóvivőjét idézve. Erről az intézményt vezető Ali Akbar Szalehi – úgy is mint a közel-keleti ország alelnöke – és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes írt alá megállapodást. Bár Teheránban kettejüket úgy ültették egy asztalhoz, hogy a tárgyalásokat diplomáciai értelemben patikamérlegen kiegyensúlyozták, így is meghökkenést keltett, amit az atomenergetikában pallérozatlan Semjén e tárgykörben szignált.

Nukleáris reaktorokról Magyarországon jó ideje már csak Oroszországgal szokás megállapodást kötni. Ráadásul Irán a nemzetközi terrorizmus egyik fő támogatója, az atomfegyver-fejlesztési program megszállottja, ahol sportot űztek abból, hogy nem engedik be létesítményeikbe a nemzetközi szervezetek megfigyelőit. Talán nem véletlen, hogy a négynapos vendégeskedésről kiadott hivatalos magyar közlemény igyekszik tompítani a megállapodás fontosságát és Semjén szerepét. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csupán azt írta, hogy a miniszterelnök-helyettes és kísérete tárgyalt az iráni atomenergetika vezetőjével, ám a közös fejlesztésű atomerőműre utalást sem tett. Az ő változatában az aláírt szándéknyilatkozat főként a nukleáris biztonságról szól.

A Teheránban kiszivárgott információk azonban konkrétabbak: száz iráni tanulhat magyar egyetemeken, és a két ország együtt fejleszt ki egy 25 megawattos (Paks ma 2000 megawattra képes) nukleáris törpeerőművet, aminek állítólag már a piaca is megvan. Iránon kívül Afrikában és Ázsiában lehet majd eladni a minireaktorokat. A projekt sikeréhez az iráni Mehr hírügynökség szerint Magyarország 85 millió eurós hitelt ajánlott fel. Arról nincs hír, hogy igényt tartanak-e Iránban a 26,5 milliárd forintos keretösszegre, de a  fejlesztés szándéka más szempontból is érdekes. Nemcsak azért, mert a Tehran Times szerint a két ország illetékes vezetői már többször is egyeztettek a projektről – például tavaly februárban, amikor Szalehi Budapesten járt –, hanem mert a megállapodás tárgya eleve kétségeket támaszt.

Nehéz értelmezni ugyanis az iráni nukleáris erőmű 25 megawattos méretét, mert bár reaktort építettek már kisebb kapacitással is – az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának csillebérci kísérleti reaktora például 10 megawattos –, folyamatos áramtermelésre az iráni–magyar mini túlságosan picinek tűnik. A szakirodalomban Small Modular Reactor (SMR) néven emlegetett törpék ennél rendre nagyobbak. Az SMR definíciója is az, hogy a 300 megawatt alatti erőműveket sorolhatják ide. A technológiának ugyanis megvan az a rossz tulajdonsága, hogy bizonyos méret alá nem érdemes menni. Bár persze lehet: Kanada legnépesebb tartománya, Ontario energiaügyi minisztériumának tavaly kiadott középtávú terveiben az szerepel, hogy a nagy villamoshálózati csatlakozás nélküli, távol eső területekre, a  dízelgenerátorok kiváltására 6–10 megawattos, nátriumhűtésű gyorsreaktorok kerülhetnének – de ez még szintén csak elképzelés.

Valahogy úgy van ez, mint az autóiparban: attól, hogy a Smart pici autó, még nem a legolcsóbb. Az atomreaktorok építésében is van a méretgazdaságosságnak egy olyan pontja, ahonnan a költségcsökkentés lehetősége, így a költséghatékony tömeggyártás realitása megkérdőjelezhető. Ezzel az amerikaiak, a britek, de még az oroszok is küzdenek, így meglepő volna, ha éppen a nukleáris iparral nem rendelkező Magyarország és a szankciók árnyékában korlátozottan fejlődésképes Irán állna elő a megoldással.

A 25 megawattos reaktor méretalattiságát mutatja az SMR-tervezésben és -építésben, valamint haditengerészeti tapasztalatainak köszönhetően a témakörben több mint 50 éves tapasztalattal bíró Rolls-Royce esete is. Tavaly novemberben a The Telegraph számolt be a brit gyártó 220 megawattos alapegységű reaktorának tervéről; ha ez tömeggyártásba kerülhetne, 40 ezer embernek jelenthetne munkát. De rajtra kész a minireaktorra specializálódott amerikai NuScale Power legkisebb nyomottvizes erőműve is: a tervek szerint 50 megawattos egységekből lehetne felfűzni ilyeneket igény szerinti méretűre. Feltéve persze, hogy a japán Fukusimában történt tragédia után, valamint a világban megnőtt terrorveszélyből eredő biztonsági költségeket bekalkulálva van még értelme ezen dolgozni.

A Roszatom 2013 óta vegyesvállalatban próbálkozik a 100 megawattos törpeerőmű prototípusának kifejlesztésével. Az orosz atommeghajtású jégtörők új generációját, amelyet erőműként is használhatóvá tennének, ennél is nagyobb teljesítményre kalibrálták: az építés alatt álló, forintra átszámolva 550 milliárdba kerülő LK–60 típusú hajókat kétszer 175 megawattos reaktorokkal szerelik fel.

Amikor a The Guardian legutóbb, tavaly ősszel összefoglalta a világ miniatomerőmű-terveinek, -fejlesztéseinek helyzetét, arra jutott, hogy 2030-ig várhatóan egyetlen SMR-t sem lehet sorozatgyártásra kész állapotba hozni. A Lloyd's Register brit tanácsadó cég Technológiai radar című éves jelentése ennél is tovább ment, azzal összegezve a kérdéskört, hogy bár a technológiai fejlesztés nagy piaci reményekkel indult, az utóbbi években itt is elszálltak a költségek. Így ha a piacon netán megjelennek is az áramtermelésre szánt törpe nukleáris erőművek, azok az előzetes várakozással szemben aligha lesznek jelentős hatással az ágazatra. Ami Magyarország esetében annyit tesz, hogy a fejlesztésre fordítandó tízmilliárdok megtérülésére szinte semmi esély.