Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójával, az ottani mélygarázsépítéssel, a parlamenti látogatóközpont és múzeum kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
A Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározat szerint a Kossuth téri beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a hatósági ügyeket, amelyek a projekt megvalósításához közvetlenül szükségesek.
Ebbe a körbe tartoznak az érintett ingatlanokon álló közterületi szobrok bontásához és azok ugyanott vagy máshol való felállításához szükséges döntések is, továbbá mindazok, amelyek a Kossuth Lajos tér csillapított forgalmú övezetté alakításával kapcsolatosak. A rendelet egyúttal kijelöli a fenti ügyekben eljáró hatóságokat.
Tállai András belügyi államtitkár áprilisban, a kiemelt beruházásokról szóló törvény módosításakor a parlamentben arról beszélt, hogy a kormány az elmúlt években átlagosan öt-hat beruházást sorolt ebbe a körbe, idén pedig eddig két projekt került fel a listára, a lágymányosi Tüskecsarnok és az Erkel Ferenc Színház felújítása.
Egy beruházás kiemeltté nyilvánítása azért lényeges, mert ilyenkor a kérelmeket soron kívül kell elbírálni, az ügyintézési határidő pedig legfeljebb két hónap, sőt bizonyos esetekben ennél is rövidebb.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Az amerikai elnököt megmutatták az óriáskivetítőn, ez nem tetszett a közönség egy részének.