szerző:

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a budapesti férfi ellen, aki 2014 szeptemberében több mint harminc késszúrással megölt egy nőt Zuglóban. Életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik.

A 32 éves férfi termékértékesítőként dolgozott egy cégnél. Állandóan anyagi gondjai voltak, ezért kitalálta, hogy az interneten levadászik egy nőt, és alkalmi szexet ígér neki. Valójában azonban arról volt szó, hogy pénzt akart szerezni, ha kell, erőszakkal is.

2014. szeptember 11-én a délelőtti órákban telefonon felhívta áldozatát, akivel aznap délutánra beszélt meg találkát a nő lakására. Egy kalapáccsal ment a zuglói címre. Amikor a nő beengedte a lakásba, többször fejbe vágta a kalapáccsal. Ezután a konyhából hozott egy kést és több mint harmincszor megszúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt.

A férfi elvitte a lakásban talált értékeket és készpénzt.

Kiderült, hogy 2014 nyarán egy 86 éves nőt is megtámadott: a II. kerületi lakásában ököllel verte az idős asszonyt, majd elvette a pénzét és az arany pecsétgyűrűjét.

A Fővárosi Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel illetve más bűncselekményekkel vádolja, és életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta ellene.