David Hicks ausztrál fogoly állítólagos megkínzásáról apja, Terry Hicks számolt be hétfőn egy televíziós interjúban, egy már kiszabadult fogolytárs elmondása alapján.
Az interjúban elhangzottak szerint fiát két alkalommal, összesen mintegy tíz órán át gyötörték fogvatartói: injekciókat adtak neki és különféle tárgyakat nyomtak a végbelébe. Terry Hicks szerint fia megkínzói akcentusa alapján megállapította, hogy amerikaiak voltak.
A kubai Guantánamo amerikai támaszpontján az Afganisztánban elfogott tálibokat és feltételezett szövetségeseiket tartják fogva.
Alexander Downer ausztrál külügyminiszter csodálkozásának adott hangot a vádakkal kapcsolatban. Azt mondta, hogy az ausztrál konzul többször is meglátogatta David Hickset a fogolytáborban, de az soha nem panaszkodott neki bántalmazásra.
Az iszlámra áttért 30 éves ausztrál fiatalembert november 18-án állítják katonai törvényszék elé terrorizmussal összefüggő vádak alapján.
Fia megerőszakolásáról számolt be egy guantanamói fogoly apja
Egy guantánamói ausztrál fogoly azt állítja, hogy az amerikai katonák megkínozták és tárgyakkal megerőszakolták őt nem sokkal az után, hogy 2001 végén Afganisztánban fogságba esett.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada hatalmas hajtás után egyenlített Bosznia-Hercegovina ellen a világbajnokságon - 1:1
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.