A nem kívánt online reklámüzenetekről, azaz a spamekről szervezett konferenciát Safer Internet Day - Barátságos Internet Fórum címmel a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete az A38-as hajón.
A spam angolul hivatalosan löncshúst jelent, a szlengben viszont olyan ehetetlen étel megjelölésére használják, amit a vásárló azonnal a szemétbe hajít. Az internet terjedésével a spam egyre több bosszúságot okoz a felhasználóknak, szolgáltatóknak egyaránt. Ezenkívül bizonytalan eredetűek, az általuk reklámozott termék minősége pedig megkérdőjelezhető.
"Egy európai felmérés szerint az internetezők 20 százaléka rendszeresen elolvassa a spameket, húsz százalékuk pedig vásárol is a reklámozott termékből - mondta Kolozsi Sándor, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség reklámfelügyeleti osztályának vezetője.
Magyarországon is szép számmal akadnak, akik "bedőlnek" a spameknek. "Egy esetben valaki 200 ezer forintért vásárolt egy elektromos zongorát, de a hangszert nem kapta meg, a pénze pedig elveszett - magyarázta Kolozsi Sándor.
Az elektronikus és kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvény ugyan tiltja, hogy bárkinek, aki ahhoz előzőleg nem járult hozzá, reklámüzenetet küldjenek, a hatályos jogszabályt kevesen ismerik és még kevesebben tartják be - hangsúlyozta Both Vilmos, a Magyarorszgi Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) - a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség javaslatára - a tavalyi év során közel száz esetben indított eljárást. "Az eljárás során a fokozatosság elvét érvényesítettük: a reklám küldőjét először eltiltottuk a további tevékenységtől és csak azután szabtunk ki rá bírságot, amelynek a felső határa 500 000 forint" - mondta el Sylvester Nóra, az NHH Informatikai Szabályozási igazgatója.
A beérkezett panaszoknál nagyságrendekkel több embert érint a spamek által okozott bosszúság, vagy esetleg kár. "Ennek leginkább az az oka, hogy a bejelentők félnek kilépni az internet jelentette névtelenségből, az eljárás során ugyanis az adataikhoz hozzáférnek az ügyben érintettek is" - vélekedett Kolozsi Sándor.
Ha valaki úgy dönt, hogy elege van az elektronikus postaládájába tömegével érkező reklámokból, a www.baratsagosinternet.hu weboldalról letöltheti azt a mintalevelet, ami a fogyasztóvédelmi eljárás elindításához szükséges.
Mit tegyünk a spamek ellen?
A tömegesen érkező nem kívánt üzenetek több szempontból is veszélyesek: gátolják az internet működését, elolvasásuk a fogadónak, a nem kívánt forgalom pedig a szolgáltatónak jelent többletköltséget - mondta Mayer Erika, az Informatikai Felhasználóvédelmi Iroda jogásza az A38-as hajón szervezett fórumon.
Trump és Infantino barátsága elég ahhoz, hogy az amerikaiak a dobogóról álmodozzanak? – bemutatjuk a foci-vb D csoportjának csapatait
Kanada két kulcsjátékosát, az Egyesült Államok Donald Trumpot nélkülözi a nyitómeccsén
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
Több vezető is távozik az IndaNexttől
Több mint egy órára világszerte leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
A külügy szerint százával kaphattak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek nem volt magyar kötődésük
Velkey György László szerint a választások előtt többen visszaadták a diplomata-útlevelüket, de ettől még nem menekülnek a felelősség alól.