A Miniszterelnöki Hivatal költségvetési keretéből elkülönített, de a Magyar Tudományos Akadémiánál kezelt 142 millió forintból gazdálkodó projekt akadémiai szakembereket vont be a kutatásba. Az Ágh Attila, Tamás Pál és Vértes András nevével fémjelzett, öt munkacsoportból álló projekt mintegy száz részvevője hamarosan Fehér Könyvben teszi közzé a tudósok álláspontját arról, hogy Magyarországra valószínűsíthetően milyen kihívások várnak, s azokra milyen módon célszerű reagálni. Az EurActiv.hu szerkesztősége a kutatásoknak az oktatással kapcsolatos megállapításaiból készített összefoglalót.
Válságtünetek
A szakemberek szerint a magyar közoktatási rendszer mélyülő válságának mind több tünete kerül felszínre. A modernizáció, a fejlesztéshez szükséges szakmai tudás megteremtése (kutatás, képzés) terén az oktatási rendszer több évtizedes késésben van.
Az OECD külön programot működtet annak vizsgálatára, hogy az oktatás - mint az egyik legjobb hatékonyság-növelő erő - miként tudja segíteni a gazdaság fejlődését. Az e területen regisztrált magyar adatok ijesztő képet festenek, arról tanúskodnak, hogy a magyar fiatalok nem szerzik meg azokat az alapvető készségeket, amelyekkel egy tudásalapú gazdaságban boldogulhatnának.
Családilag determinált tudás
A felmérésekből 10-12 súlyos probléma rendszeresen visszaköszön. Katasztrofális az olvasási készség (a nemzetközi mezőny végén vagyunk), s a középmezőnybe kerültünk a természettudományos tudás és a matematika terén, ahol pedig valamikor listavezetők voltunk. A lecsúszást az elmúlt 15 év hozta, s a helyzet most is évről évre tovább romlik.
Mindemellett azok közé az országok közé tartozunk, ahol a családnak a társadalomban elfoglalt helyzete, gazdasági körülményei a legszorosabban meghatározzák a gyermekek tudását. Kis túlzással: az iskola szinte semmit nem tesz hozzá ahhoz, amit a gyermek magával hoz. A tanulási szokások, képességek nemzetközi összehasonlításban nagyon gyengék, fejletlenek, s a tanítási módszerek ezen nem változtatnak.
Modern szemléletre, újfajta pedagógiai kultúrára volna szükség, arra, hogy a tanár szervezője, irányítója legyen a tanulási folyamatnak, ne pedig egyszerűen „leadja a tananyagot”, amit aztán a diák bemagol.
Az oktatásban is kell a K+F
A közoktatás modernizációjának feltételei között említették a vitában a tudományos hátteret, a fejlesztés tudásbázisát és a tanárképzés megújítását.
Az oktatás területén ugyanúgy szükség lenne kutatás-fejlesztésre, mint a gazdaságban, azonban nemzetközi összehasonlításban nagyon kevés pénzt fordítunk erre, s jellemző, hogy e szakterületnek akadémiai kutató intézete sincs.
Baljós jel, hogy a tanári pályát választók egyre kevésbé a jó iskolai eredményt elérő diákokból kerülnek ki, erőteljessé vált a kontraszelekció. A képzéssel egyébként is gondok vannak: Magyarországon 180 ezer pedagógus dolgozik az oktatási rendszerben, pedig csak mintegy 100 ezerre lenne szükség, ennek ellenére a felsőfokú intézmények tavaly 11 ezer tanári diplomát adtak ki, holott - a nyugdíjazást is figyelembe véve - 1000-1500-nál többre nem lett volna szükség. (A képzésben még aránytalanság is megfigyelhető: a túlképzés ellenére hiány van a nagyobb kihívást jelentő matematikai és természettudományi pályákon.)
Figyelemre méltó, hogy a hétéves EU-terv (2007-2013) legfontosabb prioritása az oktatási beruházás, méghozzá "U"- alakban, egyrészt "lent", az általános iskolákban, tehát a nagy tömegek felzárkóztatásában, másrészt "fent", a teljesítmény-elit támogatásában.
euractiv.hu
Magyarország 2015: a közoktatás szorul leginkább reformra
A közoktatást találta a leginkább reformra szoruló területek egyikének a Magyarország 2015 kutatási programon dolgozó tudóscsoport, amely megkezdte eddigi kutatási eredményeinek szintetizálását, hogy felvázolja Magyarország középtávú fejlődésének lehetséges irányait.
Egy félidőnyi jó játék is elég volt, az Egyesült Államok kiütötte Paraguayt a foci-vb-n
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.