Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese felvetésére Aba Botond, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy már hetekkel korábban egyeztettek az amerikai és a magyar biztonsági szolgálatokkal ez ügyben. Hozzátette, hogy a biztonságiak eredetileg olyan megoldást szorgalmaztak, amely sokkal nagyobb zavart keltett volna. Ennek a megoldásnak a részleteiről azonban nem nyilatkozott a cégvezető.
Azt azonban hangsúlyozta, hogy az utasokat nem érte kár a villamoskordon miatt, mivel a kérdéses időszakban olyan villamosok maradtak a Kossuth téren, amelyeket a csúcsidőszak után garázsba küldtek volna. Megjegyezte azt is, hogy "a figyelem addig elment, hogy az FM-ben (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium) kaptak tartózkodási helyet" a járművezetők.
Ugyancsak Wintermantel Zsolt kérdésére a vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az elmúlt másfél hónap során 12 forgalomleállással, menetkimaradással járó zavar volt a nagykörúti új felsővezetékek rendszeréhez köthetően. Többletköltséget ez a cég számára nem jelentett, mivel a zavarok elhárítására a forgalomban lévő járműveiket csoportosították át.
Wintermantel Zsolt a sajtóban megjelent azon hírek valóságtartalmát is firtatta, hogy az állam "ki akar szállni" a 4-es metró finanszírozásból. Aba Botond közölte, hogy a BKV-t ez ügyben sem az állam, sem a fővárosi önkormányzat képviselői nem keresték meg.
Somlyódy Csaba (MSZP) bizottsági elnök ezt követően megállapította, hogy eszerint érvényes a jelenlegi metrófinanszírozási szerződés.
A kormánypárti többség és a velük szavazó MDF-es bizottsági tag szavazatával különösebb vita nélkül elfogadta a testület a BKV múlt évi konszolidált mérlegbeszámolóját.
A cég vezetői egyebek között elmondták, hogy a 60 milliárd forintos hitelfelvételi célt csak a költségek megtakarításával tudták teljesítni. Jórészt a karbantartási kiadásokon spóroltak - jegyezték meg. A cég konszolidált mérlege 22,5 milliárd forintos hiányt tartalmazott tavaly.
Bush-vizit: 3,5 millió forintot kapott a BKV a villamoskordonért
A BKV 3,5 millió forintot kapott azért, hogy George Bush amerikai elnök múlt havi budapesti látogatásakor villamosokból álló blokádot vontak a Parlament elé - hangzott el a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottságának délutáni ülésén egy ellenzéki kérdés kapcsán.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada - Bosznia-Hercegovina: 1-1 - élőben a világbajnokságról
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.