„Félig mondtuk, egészen csináltuk” - mondta a kormányfő a kabinet ülésén, melynek első húsz perce a sajtó számára nyilvános volt. A miniszterelnök ez alatt arról beszélt, hogy le kell számolni a reményekre épülő politika illúziójával, ezért a kormány helyesen döntött, amikor politikájának középpontjába a reformokat és a fejlesztéseket helyezte.
Gyurcsány Ferenc szóba hozta saját felelősségének kérdését azzal kapcsolatosan, hogy a kormány döntései mellett miért nem mondták el, mire miért van szükség. A miniszterelnök úgy fogalmazott: nem hitt abban, hogy mindent el tud mondani „tisztán és nyilvánosan”, és nem bízott abban, hogy a választók elhiszik neki.
Balatonőszödi beszédéről szólva elismerte, hogy annak nyelvezete és stílusa felháboríthatott sokakat, ám - mint fogalmazott - "ezek a korholás a szenvedély és a szeretet szavai voltak."
"Az a feladatunk, hogy egyértelműbb, kimondottabb legyen a kormány politikája" - húzta alá Gyurcsány Ferenc hozzátéve, Magyarországot nem kell félteni, a kabinet teszi a dolgát. Beszédében a miniszterelnök utalt arra, hogy az egyik legnagyobb kihívás leszámolni a reményekre épülő politizálás illúziójával. Hozzátette, hogy az elmúlt öt évben felhalmozódott egyensúlyi problémákat nem lehet spórolással megoldani. Kitért arra, hogy jövőre pár százalékkal csökkennek a jövedelmek, ami sokaknak nehézséget, kényelmetlenséget okoz. Mint mondta, a jövőben célzottabb, hatékonyabb szociális politikára van szükség.
Gyurcsány saját felelősségéről
Az elmúlt hónapokban a cselekvés bátorsága nem párosult a beszéd bátorságával - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a szerdai budapesti kormányülésen.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.