Egészségre veszélyes módon zajlik az azbesztmentesítés, konzerválják a kockázatot Szombathelyen

Több jel is arra utal, hogy szabálysértő és egészségügyi szempontból is kockázatos módon zajlik az azbesztmentesítési munka a szombathelyi Oladi platón. Nem csak ez a gond azonban a város által pár hete elindított, az egészségre súlyos kockázatot jelentő azbeszt kiporzásának megszüntetését célzó tevékenységgel. Azzal, hogy problémás követ helyben hagyják, csak konzerválják a kockázatot, a későbbi költségeket pedig hatványozzák. Mindezt annak ellenére, hogy lehet, hogy csak feleannyi kő került az itteni utcákba, amit viszonylag olcsón el is lehetne vinni.

Maszkot alkalmanként vagy csak a nyakukban viselnek, védőruházat viszont egyáltalán nincs azokon a dolgozókon, akik az azbesztmentesítési munkálatokat végzik a szombathelyi Oladi-platón. Ezt a HVG tudósítójaként magam is megtapasztaltam, amikor felkerestem a helyszínt a helyiek jelzései nyomán. A Greenpeace Magyarországhoz is eljutottak olyan felvételek, amiken szabálytalan munkavégzés látható, emiatt bejelentést is tettek – mint a HVG-n is olvasható volt – a kormányhivatal pedig helyszíni ellenőrzést is lefolytatott. Ennek én is tanúja voltam, és látványos volt a kontraszt a hivatal fehér színű védőöltözetet, maszkot, homlokba húzott csuklyát viselő munkatársai, és a területen leginkább hétköznapi ruhában, legfeljebb láthatósági mellényt és védősisakot, de maszkot az arcon csak elvétve viselő dolgozók között. 

Pedig nem ártana az óvatosság. Bár az azbeszttartalmú kőanyag önmagában nem veszélyes, az időjárás viszontagságai és a direkt fizikai hatások – mozgatás, járműforgalom – nyomán összetöredezve kiporozhatnak a levegőbe az azbesztrostok. Intő jel, hogy egy áprilisban közzétett mérés során a levegő azbesztrosttartalmára vonatkozó határérték harmincszorosát mérték itt az Oladi platón. Ez köbméterenként nem kevesebb, mint 30 ezer azbesztszálat jelent. Itt érdemes megjegyezni, hogy ez egy 24 órás időtartam alatt mért átlagos érték, és időben nagy változatosságot mutathat: például a forgalmasabb órákban, amikor az itt lakók és dolgozók autói ráhajtanak, sokkal több is lehetett a levegőben, míg éjszaka, amikor nem volt forgalom, sokkal kevesebb. Vagyis pont akkor lehetett 30 ezer rostnál is jóval magasabb a levegő azbeszttartalma, amikor a legtöbben jártak arra és lélegezhették be, a reggeli és délutáni csúcsban.

Ellenőriz a hatóság
HVG / Ballai Vince

Még elgondolkodtatóbb, ha tekintetbe vesszük azt a szakmai berkekben széles körben elfogadott alapvetést, hogy az azbesztnek a valóságban nem lehet egészségügyi szempontból biztonságos határértéket megállapítani. Mert akár egyetlen belélegzett  azbesztrost is magában hordozhatja súlyos betegség kialakulásának kockázatát. Bár a tünetek nem azonnal, hanem akár évtizedekkel később jelentkezhetnek, és nem is feltétlenül mezotelióma, egy kimondottan azbeszt okozta rosszindulatú, de egyébként ritka daganatfajta, vagy a jellemzően már régóta bezárt azbesztüzemek vagy -bányák extrém magas koncentrációnak kitett dolgozói körében kialakult azbesztózis formájában, hanem annyira lecsökkenhetnek a légzőrendszer tartalékai az apró, pár mikron hosszúságú és vastagságú, évekig a szövetek közé ágyazódott szálak okozta tüdőkárosodás miatt, hogy egyes légúti megbetegedések, például egy tüdőgyulladás, az átlagosnál jóval súlyosabb lefolyásúak, vagy akár végzetesek is lehetnek. 

Mérnek-e?

Persze ez nem jelenti azt, hogy minden nap, minden órájában ilyen magas az azbesztkoncentráció azokon a területeken, ahova szállítottak az osztrák bányákból származó kőanyagból. Voltak olyan mérések például, amik határérték alatti értékeket mutattak ki – jellemzően csapadékos időt követően, illetve azután, hogy a helyi hatóságok elővigyázatosságból sebességkorlátozást és más forgalomcsökkentő intézkedéseket, vezettek be, vagy kiporzást gátló, eleinte vizes majd kalcium-kloridos kezelést alkalmaztak (ez a módszer egyébként maga is okozhat problémákat). Friss mérési adatok azonban nem állnak rendelkezésre.

Összetört kő, így szabadul ki az azbeszt
HVG / Ballai Vince

A fentiek ismeretében talán senkinek nem tűnnek túlzottan óvatosnak azok az előírások, amiket minden olyan helyszínen végzett munkahelyen vagy területen be kell tartani, ahol felmerülhet a dolgozók vagy ott tartózkodók azbesztnek való kitettsége. Ezekről szól a 40/2025-ös NGM-rendelet, amely tételesen felsorolja az ilyenkor kötelező intézkedéseket – a munkaterv elkészítéséről és a terület lehatárolásáról kezdve a személyes védőöltözeten át a fekete-fehér rendszerű öltözőig, és egyéb más intézkedésekig. Ezeknek egyáltalán nem vagy csak elvétve láttam nyomát. Ez az amire a Greenpeace Magyarország is felhívta a figyelmet, és ami miatt helyszíni ellenőrzésre szállt ki a hivatal (ami után információim szerint alig változott valami). Nem volt látható például, hogy lehatárolták volna a területet, ahogy az sem volt egyértelmű, hogy az ott használt eszközök esetében biztosították volna, hogy ne hordják szét a potenciálisan  azbesztes port.

Ami viszont látszott, hogy az azbesztes kővel burkolt utcákon sok esetben úgy jelölték ki a majdan leburkolandó útfelület szegélyeit, hogy azok nem fedték le teljesen a követ, a szegély külső oldalán ott volt a sokszor zöldes árnyalatú kőzúzalék, hol félretolva, hol visszapakolva az útfelületre. Úgy tudom, hogy az azbesztes követ munkagépekkel egyengették, pakolták ide-oda, a szegélyek vonalát láncos maróval mélyítették, az azbesztes követ „döngölőbékával” tömörítették. Emellett folyamatosan járták a kedden még sokfelé mindig azbesztes kővel fedett utcákat is a nehéz munkagépek, hozták-vitték az anyagokat a dömperek, nem beszélve az időközben feloldott munkavégzési moratórium nyomán újrainduló építkezési forgalomról (végül is a terület egy újonnan benépesülő városrész, sokan hitelre építkeznek, a bank pedig nem vár a részletekkel és elvárja a teljesítést). 

Tehát számos olyan tevékenységet végeztek, amely potenciálisan hozzájárulhat, hogy a kőbe zárt azbesztrost kiszabaduljon és a levegőbe kerüljön, holott a munkálatok célja pont ennek a kiporzásnak a megszüntetése, az azbeszt jelentette egészségügyi kockázat megszüntetése lenne. Azt nem tudni, hogy a munkálatokkal milyen mértékben emelték meg a levegő azbesztrost-tartalmát, mert ilyen mérésekről nincs információ. Pedig az idézett rendelet azt is előírja, a rendszeres akkreditált levegőminőség-mérést. Ilyen mérést jellemzően 24 órás időtartamban végeznek, de helyiektől származó információink szerint a munkálatok kezdete óta nem láttak az út mellett egyetlen ilyen „nem nagy, de feltűnő” mérőeszközt sem, ahogy jómagam sem találkoztam ilyennel. 

Azbesztes kő szegélyen innen és túl
HVG / Ballai Vince

Az ügyben pénteken e-mailben megkerestem a mentesítési munkálatokat végző szombathelyi Alpok Terra Kft.-t, amelynek illetékeseinek küldött kérdésekben rákérdeztem a védőfelszerelés hiányára, a levegőminőség-mérésre, a munkatervre, a munkával kapcsolatos kritikákra. Ha válaszolnak, frissítem a cikket.

Az Oladi plató azbesztmentesítésével kapcsolatban azonban nem csak a munkavédelemmel és a munkavégzés módjával kapcsolatban merülnek fel kétségek, hanem általában a mentesítés technológiájával is. 

Nagyon nem mindegy, hogy kárenyhítésről vagy kármentesítésről van szó – veti fel Ágoston Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének elnöke, aki szerint bár előszeretettel beszélnek kármentesítésről az Oladi platón folyó munkálatokkal kapcsolatban, 

ami most zajlik, az legfeljebb kárenyhítésnek tekinthető, és azt is szabálytalanul végzik, amivel kockáztatják mind a dolgozók, mind a helyi lakosok egészségét.

Az ügyben ezért szakmai állásfoglalást és javaslatcsomagot küldtek a kormányfőnek, az érintett minisztereknek és polgármestereknek is, amiben arra hívják fel a figyelmet, hogy az azbesztügy végleges megoldása csakis az anyag mielőbbi elszállítása lehet.

Az elnök szerint az az ideiglenesként kommunikált megoldás, hogy helyben hagyják és leburkolják az azbeszttartalmú kőzetet így szüntetve meg a kiporzást, és az egészségügyi kockázatokat, ahogy jelenleg zajlik további problémákat okoz majd. Egyrészt a jogszabályok értelmében még kiporzás-mentesítési munkálatok esetén is törekedni kell arra, hogy a lehető legkevesebb új, kívülről bevitt anyagot használják fel, hogy  ne keletkezzen feleslegesen további azbeszttel szennyezett anyag, ami ily módon maga is veszélyes hulladékká válik majd. Ez a törekvés egyáltalán nem látszik: tonnaszám hordják be az azbesztmentes kavicsot, a szegélyköveket, építőanyagot valamint az elválasztást szolgáló geotextilt és georácsot.

Ha átmeneti megoldásról van szó, akkor miért van erre szükség, hiszen a kiporzást akadályozó fedés kialakítását célzó beavatkozáshoz ezeknek az anyagoknak jelentős része nem szükséges? – veti fel az elnök, aki szerint hiába igyekeznek a geotextillel és georáccsal elválasztani az azbeszttartalmú kőzetet az új anyagoktól, ez nem nyújt biztos megoldást. a keveredés elkerülésére. Mivel a helyszínen készült fotókon jól láthatóan szűkebbre vették az úttestet, mint milyen szélességben szét van terítve a problémás kő, így nem fedi le teljesen azt, ezért a szegélykövek is közvetlenül érintkeznek az azbesztes anyaggal.

Hatalmas mennyiségű azbeszttel szennyezett anyagot fogunk előállítani mi magunk és ezzel az ideiglenesnek kommunikált beavatkozással, és ezért már nem lehet az osztrákokat okolni, ez már nem az ő felelősségük.

Ez azért jelent gondot szerinte, mivel így a végső mentesítéskor valószínűleg csak veszélyeshulladék-lerakókban lehet majd elhelyezni a felszedett anyagot, de nem csak az problémát okozó azbeszttartalmú követ, hanem minden mást is, amit oda bevittek, mert azbeszttel fog szennyeződni A mostani gyakorlat így amellett, hogy meg fogja hatványozni a későbbi valódi mentesítés költségeit, ráadásul feleslegesen köti le a veszélyeshulladék-tárolók értékes és szűk kapacitásait is, ami még további költségeket generál majd.

Gyanúsan fehér por az úttesten
HVG / Ballai Vince

A kőzet ugyanis önmagában – ha nem érintkezett egyéb kockázatos anyagokkal, a most lefedésére használt bitumen maga is kockázatos ebben a tekintetben – a 20/2006 (IV.5.) KvVM rendelet alapján elhelyezhető lehetne úgynevezett nem veszélyes anyagok lerakására szolgáló lerakóban, más anyagoktól elkülönítetten, monodepóniában is. Így a lerakás olcsóbban megoldható lenne, mint veszélyes hulladéklerakó esetén. Emellett még tárgyalási alapként is szolgálhatna az elkülönített anyag az osztrák féllel szemben, amelynek a felelőssége joggal vethető fel az ügyben. Ilyen depóniát azonban eddig nem jelöltek ki, és a jelenleg zajló tevékenységet látva elveszni látszik még az esélye  is annak, hogy megoldásként szóba kerüljön a vita rendezésekor az azbesztes kőanyag Ausztriába visszaszállítása. A most – legalábbis a szombathelyi Oladi platón tapasztalt – gyakorlat szerinte így akár arra is utalhat, hogy a megoldást valójában nem átmenetinek szánják., és az azbesztes kőanyag tartósan az emberi élettér része maradhat. 

Vajon az ideiglenesként kommunikált lefedés esetén végiggondolták, hogy hogyan lehet később felszedni a most lerakott és azbeszttel érintkező anyagokat?

A szakember szerint azoknak a korábbi állításoknak, hogy az anyag eltávolítása évekbe telne és nagy kiporzással járna, nincs alapja. Létezik ugyanis Magyarországon olyan technológia, amivel garantáltan kiporzásmentesen, a lakosság kitelepítése nélkül lehetne akár nettó három hónap alatt eltávolítani a kockázatos követ. Mivel a helyszínen zajló csatornajavítási munkálatok során kiderült, hogy a problémás kőréteg sok helyen alig 10-30 centiméter vastag, így vélhetően jóval kevesebb került ide az azbesztes kőanyagból, mint a korábbi becslések mutatták. Nemény András szombathelyi polgármester korábban 80-100 ezer tonnáról beszélt, ám az újabb megfigyelések alapján többen is legfeljebb 30-40 ezer tonnára becsülik az azbeszttartalmú kő mennyiségét. Ekkora mennyiségnél a felszedés költsége is kisebb a korábban becsültnél. Vagyis olcsóbb lehetne az azonnali elszállítás. 

A világosabb réteg az azbesztes kő
HVG / Ballai Vince

Persze még így is drágább lenne, mint a most zajló munkálatok költségei, de szerinte ez az összehasonlítás olyan, mintha almát hasonlítanánk körtével. Példaként a lakásbérlést hozta: egy havi bérleti díjat könnyebben kifizet a bérlő, mint a lakás teljes vételárát, de ha ott akar élni legalább 15 évig, és összeadja az ez alatt befizetett havi bérleti díjat, már teljesen más a helyzet. Itt is azzal lehet számolni, hogy ugyan olcsóbb a szennyezett követ burkolni, mint felszedni és ártalmatlanítani, de ezzel garantáltan jóval magasabb költségek jönnek majd később, amikor karban kell tartani az utat, vagy javításra, karbantartásra szorulnak az alatta húzódó közművek. A helyben hagyott azbeszt miatt ugyanis a legegyszerűbb munkálatokat is csak szigorú előírások betartásával lehet majd csak elvégezni, sokkal drágábban, mint ha mindenestül elszállították volna az azbesztes kőanyagot. Azokat a költségeket kell összehasonlítani két műszaki alternatíva esetén, amik a teljes mentesítésig felmerülnek majd, nem pedig csak az azonnali beavatkozás költségeit. „Ezeket a későbbi költségeket ki fogja majd kifizetni?”

Ágoston Csaba is megerősítette a helyszínen készült képek tanúsága alapján, hogy a munkavégzés során láthatóan nem tartják be az azbeszttel terhelt munkakörnyezetben történő munkavégzésre vonatkozó rendelet nem indokolatlanul szigorú, az emberi egészség védelmére szolgáló, jól végiggondolt előírásait.

A dolgozókon azonban láthatóan nincs védőfelszerelés, maszk. Hétköznapi ruhát viselnek, ami arra utal, hogy nincs fekete-fehér rendszerű öltöző (ahol az azbeszttel szennyezett védőruhát le lehet cserélni, meg lehet a szennyezett munkaterületről történő hazatérés előtt mosakodni, zuhanyozni lehet), és arról sem tudni, hogy mérik-e a levegő azbesztrosttartalmát, amit ugyancsak előír a jogszabály. Ez ráadásul nem is csak azokra vonatkozik, akik konkrétan az azbesztmentesítési munkát végzik, hanem azokra is, akik szervezett körülmények között dolgoznak a szennyezett területen azbeszttel terhelt munkakörnyezetben: a csatornahibákat javító, vagy az itt folyó építkezéseken dolgozó emberekre is. És persze az itt élőket is meg kellene óvni.

Egy azbesztes technológiával épült ipari csarnok mentesítése során csak az azt végző munkavállalókat teszik ki kockázatnak, itt viszont a lakosságot is.

 

Ezért hangsúlyozottan kéri, hogy tartsa be az előírásokat az összes ilyen területen már dolgozó vagy majd valamikor munkát végző cég. A 40/2025 (XII.19.) NGM rendelet az emberi élet védelme érdekében született, előírásainak figyelmen kívül hagyása ezért nem engedhető meg.

„Azt hittük ,hogy ha valaki az EU-ban azbeszttel érintett területen kezd dolgozni, betartja az idevágó uniós elvárások alapján hozott jogszabályt” – mondta a HVG-nek egy felháborodott helyi lakos. Nem gondoltam volna hogy szakmailag úgy állnak neki, hogy az azbesztre leszórják a szegélykövet. A lakó – akiben kezdetektől fogva érlelődik az elköltözés gondolata – azt mondja, hiába kérték, hogy a lakosság tájékoztatása mellett menjenek a folyamatok, hiába tettek javaslatot a biztonságos munkavégzésre, hiába szóltak, hogy tartassák be szigorúan a 10 kilométeres sebességkorlátozást (amit sokan vesznek semmibe), hiába dolgoztak ki terveket, hogy milyen szélesek és milyen nyomvonalon menjenek az utak, hiába hajtottak fel a teljes mentesítést pár hónap alatt elvégezni képes céget, nem hallgattak rájuk.

Hiába ígérte a kormányfő eredetileg, hogy mindenestül elszállítják innen a problémás követ, alig egy hétre rá, már másról volt szó. A lefedés pedig szerinte is úgy zajlik, ahogy én is tapasztaltam. Annyit tett még hozzá, hogy sok helyen olyan keskenyre szabták az úttestet, hogy nem fog elférni egymás mellett két jármű, így hamar túlterhelik a szegélyeket, ami miatt könnyen feltöredezik majd a fedés és megint előkerül a problémás kő. Arról is beszélt, hogy ugyan a dolgozók reggel hétkor megtiltják, hogy a helyi lakosok járművel közlekedjenek, de azt elnézik, hogy 8-9 körül gyalog vigyék óvodába a gyerekeiket a szülők, miközben markolóval tologatják, lapáttal pakolják ide-oda az azbesztes követ.

A háztulajdonos csak név nélkül nyilatkozott, az itt lakók ugyanis megosztottak a kérdésben. Vannak, akik úgy vannak vele, hogy legyenek már túl a dolgon, akár úgy is, hogy helyben marad az azbeszt, de ő a maga részéről már döntött: költözik.

Mi nem fogunk azbesztes területen élni.

Azbeszt meg a bizottság

Az azbeszthelyzet ügye a parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága szerdai ülésén is napirenden volt. Itt többek között az derült ki hogy a mentesítésre szánt 3 milliárd forintos keretnek nincs plafonja, ha kell emelnek rajta. A keretre pályázniuk kell az önkormányzatoknak a határidő október 16. de eddig még senki nem adta be, a pályázati lapot pedig 20-an töltötték le. Hoffman István, a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára szerint ez se nem siker se nem kudarc, a pályázatok jellemzően az utolsó napon futnak be. Azt ígérte, hogy minden segítséget megadnak az érintett önkormányzatoknak, és jelezte, hogy „a pályázati kiírás nem az egyetlen eszköz”.

Az Élő környezetért felelős minisztériumnak a múlt heti adatai alapján eddig 155 ezer köbméter (179 ezer tonna) igazolt azbesztes kőzet jelenlétéről van tudomása Magyarországon. Gyurkó Dániel, az ÉKFM Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztályvezetője jelezte, hogy megkapták a Greenpeace felvetéseit. Simon Gergő vegyi anyag szakértő maga is felszólalt, és ismertette a tapasztaltakat, ugyanakkor hiányolta a központi iránymutatást, nehezményezte, hogy sokszor olyan lépések történnek, amik súlyosbítják vagy ellehetetlenítik a helyzetet, és a kormány felelősségét firtatta a jogszabályok betartatásával kapcsolatban.

A főosztályvezető jelezte, hogy az észrevételeket a többi tárcának is el kell küldeni, és arról is beszélt, hogy vizsgálták a hulladéklerakási lehetőségeket, illetve hogy az azbesztes pályázat kiírásában az ideiglenes, helyben hagyásos megoldást támogatják. Szerinte ez összhangban van az MTA korábbi ajánlásával, és az egészségügyi kockázat azonnali megszüntetésének elvével.

Ami és ahogy Szombathelyen zajlik kármentesítés néven, ennek a kockázatnak inkább a fokozásaként értékelhető.



Hozzászólások