A Népszabadság megbízásából végzett vizsgálat eredménye szerint az emberek többsége helyesli, hogy a rendőrök feloszlatták a Kossuth téri tüntetést és egyetért azzal is, hogy helyesen jártak el a be nem jelentett tüntetések során.
Élesen megoszlik a közvélemény a rendőrségi fellépés keménységét illetően. 41 százalék szerint a rendőrség provokálta a tüntetőket, 38 százalék szerint viszont ez pont fordítva történt.
A többség továbbra is úgy véli, hogy Gyurcsánynak le kellene mondania, bár az ezt helyeslők száma két hét alatt 56 százalékról 48 százalékra csökkent.
Hasonló eredményeket mért a Szonda Ipsos is. Az MTV Az Este című műsorában ismertetett számokból kiderül, hogy a megkérdezettek 54 százaléka egyetért a rendőri fellépés keménységével, 31 százalék szerint viszont az túl brutális volt.
Az emberek 61 százaléka úgy véli, hogy az események mindkét nagy pártnak ártottak. Egy korábbi méréshez képest duplájára nőtt azoknak a száma, akik mindkét politikai oldalt felelősnek tartják a történtekért.
Orbán Viktor politikájával kapcsolatban a megkérdezettek mindössze 3 százaléka véli úgy, hogy az utcai politizálást folytatnia kellene. A megkérdezettek 44 százaléka azt várja, hogy egyeztessen a kormánnyal, 27 százalék szerint vissza kellene térnie a parlamenti politizáláshoz és 19 százalék szerint vissza kellene vonulnia.
Medián: a többség helyesli a rendőri beavatkozást
A megkérdezettek háromnegyede elítéli, hogy a tüntetések megzavarták az októberi évforduló ünneplését - derül ki a Medián felméréséből.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada hatalmas hajtás után egyenlített Bosznia-Hercegovina ellen a világbajnokságon - 1:1
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.