A közvélemény a jelek szerint megelégelte a politikai helyzet kiélezettségét, és ennek a változásnak a Fidesz a fő vesztese - olvasható a Medián közvéleny-kutató intézet honlapján szerdán megjelentett felmérés összefoglalójában.
|
|
Az emberek többsége (54 százalék) továbbra is úgy gondolja, hogy a miniszterelnöknek le kellene mondania, de novemberben már gyakorlatilag ugyanannyian tartották Gyurcsányt és Orbánt a kormányfői posztra alkalmasabbnak (40 és 41 százalék) - pedig az előző hónapban még 8 százalék volt a Fidesz-elnök előnye.
Az MSZP már októberre túljutott a mélyponton és novemberre stabilizálódott a támogatottsága, a Fideszé viszont jelentős mértékben visszaesett: a választani tudó "biztos" szavazók körében 22-ről 14 százalékra csökkent az előnye a szocialistákkal szemben.
Az egy héttel az önkormányzati választás után készült októberi közvélemény-kutatáshoz képest 7 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik biztosra mondják a részvételüket egy "most vasárnapi" választáson, 22-ről 27 százalékra nőtt viszont azoké, akiket "egyáltalán nem érdekel a politika".
A Medián honlapján az olvasható, hogy az előző hónapban még "dobogós" Orbán a hatodik helyre csúszott vissza a politikusok népszerűségi listáján, míg a kormánypárti politikusok népszerűsége - ha szerény mértékben is - növekedett.
A hangulatváltozás potenciális nyertesének tűnik az MDF is. A kisebbik ellenzéki párt támogatottsága a teljes népességben 6 százalékra nőtt, a választani tudóknak pedig a 8 százaléka szavazna a pártra - amire az elmúlt tíz évben nem volt példa a Medián felméréseiben. Ám többségük nem számít "biztos" szavazónak, így a választani tudó "biztos" szavazók körében csak 5 százalékra számíthat az MDF - éppen annyira, mint a helyzetét ugyancsak stabilizáló SZDSZ.
A politikai állásfoglalásokban bekövetkezett változás szerény mértékű általános hangulatváltozással is együtt jár. Az előző hónaphoz képest egy hajszállal kevesebben mondják, hogy az országban "rossz irányba mennek a dolgok", és valamelyest nőtt a jó irányt érzékelők aránya.
A felmérést november 4. és 7. között készítette a Medián az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#12)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#12)












emigransnak: en se elek otthon, de tudom, hogy Fleto es az mszp meg mindig jobb a fideszviktornal! miert szavaz balra a magyar? amiert a belga is: mert ragaszkodna a szocialis vivmanyokhoz! a szabadsagjogok igen szepek, de ures hassal, bizonytalan es rosszul fizetett munkaval? inkabb a kevesebb de biztos kellene.Na, meg a konzervativ, sehova se vezeto demagogia se kell senkinek.Egyebkent egy liberalis kapitalista allamban minek kell a kormanynak gazdasagpolitika? Mas szocialis tarsadalomban is oly felesleges (lasd, a VW bezarja a belga uzemet a milliardos profitja ellenere is..)<br>