Rákosi mint kis Jézus, Kádár mint Auguszta főhercegné

Kennedy-gyilkosság, békeharc, algériai háború, imponáló árubőség, belkereskedelem, ellenforradalom, kongresszusi irányelvek, klerikális reakció – fogalmak, amik a hatalom eszében jártak karácsonykor. Terror, hiány, vásárlási láz, tévéműsor, Örömóda, éjféli mise, parlamenti fenyőünnep, ami meg nekünk jutott a rendszer karácsonyából.

Endrődi karikatúrája 1963-ból. A télapó meztelen

Rendszerváltások következtében törvényszerűen változnak meg az ünnepek. Többnyire ugyanazok a jeles napok új tartalommal és ideológiával élnek tovább, de akad olyan, hogy az új éra teljesen felszámolja a régi ünnepeket. A Sztálin leghűségesebb tanítványáról nevet kapott Rákosi-rezsim alaposan átírta a régi „reakciós” naptárt. Megszüntette a húsvét- és a pünkösdhétfő ünnepét, illetve az úrnapját; eltörölte a koalíciós időszakra emlékeztető piros betűsöket: a köztársaság kikiáltásának (febr. 1.) napját és március tizenötödikét; az ország dolgozó tömegei viszont munkaszünettel hódoltak az orosz bolsevik forradalom (nov. 7.) és a felszabadulás (ápr. 4.) évfordulóinak; előbb első István, később az új kenyér és az alkotmány napjává szekularizálta szentistvánt; valamint kiherélte a karácsonyt. Ez utóbbi akkoriban csak 25-ére korlátozódott, a Jézuska vagy az angyalok helyett pedig az orosz Gyedmaróz legnagyobb magyar tanítványa, a Télapó hozta az ajándékokat, és a legsötétebb években még a karácsony eredeti – egyébként szláv eredetű – nevét is fenyőünnepre gyúrták át a proletár internacionalizmus legnagyobb dicsőségére.

A naptárat más népi demokráciákban is alaposan szovjetizálták, a magyar megoldás azért sikerült ennyire kínosan osztályharcossá, mert a párt éppen az egyházakat, különösen a katolikust akarta teljesen maga alá gyűrni. A teljhatalmú kommunista vezetés célként tűzte ki tehát, hogy a társadalmat átneveli, csökkenti a vallásosak számát, az egyházak tevékenységét pedig a templomokba szorítja. 1948. december 26-án bebörtönözték a legismertebb hazai egyházi rendszerkritikust, Mindszenty József hercegprímást, 1949-ben államosították az iskolákat, visszaszorították a hittant, és kötelezték az egyházi személyeket, hogy esküdjenek fel az 1949-es kommunista alkotmányra. Ez utóbbira legkésőbb, 1951 júniusában a katolikus klérus volt hajlandó. Ezekben az években a „klerikális reakció elleni harc” a párt hivatalos politikájává vált, amelyben a diktatúra kíméletlenül leszámolt egyházi kritikusaival, betiltották a szerzetesrendek többségét, támogatták a kollaboráns békapapok mozgalmát, és létrehívták a pártállam egyik legobskúrusabb szervét, az Állami Egyházügyi Hivatalt, amely szoros munkakapcsolatban az állambiztonsággal egészen a rendszerváltásig felügyelte a magyar egyházi életet.

Rákosi Mátyásék „naptárreformjának” külön hozadéka volt, hogy míg a Horthy-korszakban és a koalíciós időszakban 16 munkaszüneti nappal „szúrták ki a dolgozók szemét”, addig a „szociálizmus építésének felgyorsítása” érdekében a magyar Népköztársaság 7 nappal tisztelte meg hű fiait. És ezen még az se sokat javított, hogy - a munkásmozgalmi hagyományokat továbbvíve - május elsejéhez hozzácsapták még másodikát is. A fiatalabbak kedvéért megjegyezzük, akkor még nem volt szabad a szombat, tehát a munkahét szigorúan hatnapos volt, és – hiába a proletárállam – a munkavállaló csak évi 12 fizetett szabadnapra volt jogosult.

Rákosi, aki tételes ateista volt, és Horthy börtöneiben meg a nagy Szovjetunióban tökélyre fejlesztette az ármánykodást, karácsony kapcsán szívesen szórakozott alávetettjeivel. Pünkösti Árpád több személyes beszámolót is felidéz a vezér ünnepi kétszínűségeiről. Itt van például Marosán György sztorija, aki sokat segített Rákosinak a szociáldemokrata párt tönkretételében. Mégis 1950-ben a diktátor rendőrspiclinek mondta, és ő ítéltette halálra Marosánt, akinek börtönévei alatt minden karácsonykor megjelent a küldönc a feleségénél egy csomaggal – benne banán, narancs, egyéb különlegességek –, azzal a szöveggel, hogy ezt Rákosi elvtárs küldte.

A „Fürtös” – ahogy akkoriban bizalmas körben a tök kopasz tirannust nevezték – a negyvenes években még karácsonykor a villája őrszemélyzetével kvaterkázott. A szegény fiúk közül verbuvált őrök karácsonykor ajándékot kaptak. Az első évben Rákosi még azzal kopogott be hozzájuk: nyissák ki, itt a kis Jézus! – és a karjára volt rakva néhány csomag Kazbek (orosz katonai cigaretta), a másik kezében egy üveg pálinka. Koccintott velük, és mindenkitől érdeklődött a családja felől. 1946-ban a cigaretta mellett vagy helyett egy pár zoknit kaptak, később meg egy kék inget – emlékezett Pünköstinek a villa gondnoka. – Az ajándékok nem a fa alatt voltak – mesélte G. Lajos –, de név szerint sorakoztak az asztalon, és az összehívott személyzetnek Rákosi neje adta át őket.

Fehér Márta, az „öreg” (érdekes, később Kádárt is így hívták háta mögött a beosztottjai) titkárnője néhány évvel később ünnep idején már zavarban volt: „Emlékszem, karácsony előtt nem tudtuk, kívánjunk-e neki kellemes ünnepet vagy sem, és amikor megálltunk a kocsival, akkor ő mondta: Kellemes karácsonyt!”