A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya által végrehajtott akció részleteit kedden sajtótájékoztatón ismertették Miskolcon. Varga Sándor alezredes, az osztály vezetőhelyettese arról számolt be, hogy hétfőn érték tetten a kábítószer-terjesztőt, aki éppen egy házi őrizetben lévő fogyasztónak akarta eladni a drogot. A 34 éves férfi miskolci lakásán az elfogás után tartott házkutatás során fagyasztószekrényben tárolt kábítószereket, nagy mennyiségű készpénzt és drogkereskedéshez szükséges eszközöket foglaltak le - fűzte hozzá.
Mint mondta, a gyanúsított által bérelt garázsokban további bizonyítékokat találtak a rendőrök. Az egyik bérleményben, a fagyasztószekrényben például úgynevezett kereskedelmi pakettekre osztott és csomagolt, különböző mennyiségű és fajtájú drogokra bukkantak, akadt olyan kábítószer is, amit befőttes üvegekben tárolt a díler.
A kábítószer pontos mennyiségének és fajtájának meghatározása szakértői vizsgálatokat igényel. A házkutatások során körülbelül 1500 gramm speedet, csaknem 300 grammnyi marihuánát, több mint 40 darab ecstasyt, továbbá LSD-bélyegeket és a kábítószer terjesztéséhez szükséges eszközöket - csomagolópapírokat, mérlegeket, feljegyzéseket - foglalt le a rendőrség, csaknem tízmillió forint értékben.
Az alezredes azt is elmondta, hogy az eddig ellenőrzött garázsokban feltehetően bűncselekményből származó gépjárművek, illetve autóalkatrészek is sorakoztak. A nyomozásba bekapcsolódtak a miskolci rendőrség munkatársai is, akik beazonosítottak két motort: az egyiket Miskolcról, a másikat pedig Olaszországból lopták el. Az eddigi adatok szerint a lefoglalt járművek és autóalkatrészek értéke több millió forint.
A díler korábban többször volt már büntetve, főleg vagyon elleni bűncselekmények miatt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottal szemben kábítószerrel történő kereskedés bűntette miatt indított eljárást, a rendőrség a férfit őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.
Tízmilliós kábítószerfogás és lopott autóalkatrészek
Csaknem tízmillió forint értékben foglaltak le kábítószereket, s több millió forint értékű lopott gépjárműveket és alkatrészeket találtak a rendőrök egy miskolci férfi lakásában és garázsaiban.
Több vezető is távozik az IndaNexttől
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Több mint egy órára világszerte leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.