Cigány-magyar ügyek: nem lehet mindent az előítéletekre fogni

A romákat és nem romákat ért támadásokat a sértett környezete kapásból etnikai keretbe helyezi, számukra ugyanis ez jelenti a legegyszerűbb és mindenre alkalmazható magyarázatot- mondja lapunknak Krekó Péter szociálpszichológus. A Political Capital vezető elemzője szerint azonban a konfliktusok akár elő is mozdíthatják a társadalmi egyenjogúságért vívott küzdelemet.

hvg.hu: Vegyük másik példánkat, a kiskunlacházi gyilkosságot. Pár nappal az eset után már féltucat erőszakot tevő cigányról beszéltek a helyiek, majd a rendőrség cáfolta verziójukat. Az efféle romaellenes vérvád Olaszországban hasonlóan elterjedt, ám ott nemrég egy tanulmány rámutatott, hogy a meggyilkolt, eltűnt gyermekek ügyében minden esetben pedofilok, családtagok voltak a felelősek, sosem a környék romái. Hogyhogy ennyire tartja magát ez a hiedelem?

© Stiller Ákos

Krekó Péter: Magyarországon is többször jelent meg a romákkal szembeni „vérvád” (ártatlan lánygyermekek elrablása, megerőszakolása, meggyilkolása). Az ellenszenvvel kezelt csoportok gyakran válnak hasonló összeesküvés-elméletek célpontjaivá, főleg, ha valamilyen megmagyarázhatatlan vagy szokatlan esemény történik. Bár a romák helyzete a rendszerváltás előtt jelentősen jobb volt, mint ma, ilyen szóbeszédek az államszocialista időszakban is gyakran szárnyra kaptak helyi szinten. Hann Endrének és munkatársainak a hetvenes években készült esettanulmányai több ilyen történetet is feltártak. Erős etnikai konfliktusok esetében jellemző toposz, hogy a bevándorlók/ idegenek/ romák/zsidók, vagyis a leginkább kéznél lévő utált kisebbség „elrabolják a lányokat”, amivel ugyebár a közösség fennmaradását veszélyeztetik.

hvg.hu: Igen ám, de a sajtó is – főleg jobboldali – leginkább az ezt erősítő verzióknak adott teret, az ezt cáfolókat elhallgatta. A többségi társadalomnak s újságjainak miért kellenek a cigány bűnbakok? És miért nem sikerül leszámolni a városi legendákkal?

Krekó Péter: A nyíltan rasszista közbeszéd egyrészt a radikális politikai mozgalmak 2006 őszi aktivizálódásával erősödött fel, egyúttal a média is láthatóbbá tette ezeket a szereplőket, a szélsőséges véleményükkel együtt. Másrészt ugyanekkorra tehető az olaszliszkai lincselés, amely hivatkozási alap lett, ha valaki a romákat agresszív, önbíráskodó, a többségi lakosságot terrorizáló népként akarja bemutatni. A média egy része szinte automatikusan ebbe az értelmezési mezőbe helyezi az újabb konfliktusokat, s az ezzel kapcsolatos vélekedéseket. Az újabb ügyekben az újságírók a rendőrség és a bíróság helyett kevés információ alapján próbálnak spekulálni, és kényelmes, megszokott keretbe helyezni az eseményeket. Vidéken a többségi társadalom a „cigánybűnözést” létező dolognak tartja, amivel szemben a rendőrség nem tudja őket megvédeni, a politika pedig nem foglalkozik vele. A sajtó ezeket a véleményeket sokszor visszatükrözi és megerősíti. Mindenki számára kényelmes: az újságíró számára is könnyen felfogható értelmezés, főleg, ha az ő világértelmezése is hasonló ehhez, és a hírfogyasztó világértelmezésével is összhangban van. Ilyen értelmezési mezőben egy roma elkövetővel kapcsolatos hír könnyebben gyökeret ereszt, mint egy azt cáfoló.

Másfelől a jogalkalmazók zavart helyzetben vannak, mivel ellentmondásos elvárások körében kell döntéseket hozniuk. Így például folyamatban lévő ügyeknél kell arról nyilatkozniuk, hogy roma-e az elkövető, vagy romákat ért támadás kapcsán arról, hogy volt-e rasszista indíték. Zavart jelez például a nagycsécsi esetnél, hogy egy helyi rendőri vezető idejekorán kizárta a rasszista indítékot, utána pedig az országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy ez szakmai hiba volt. A nyilvánosság kényszere miatt az aktuális tudás alapján próbálnak biztosat mondani a nyilatkozók még nem biztos ügyekről. A rendőrség pedig amúgy is folyamatosan a politikai aréna közepén van, így bármit nyilatkozik, az valamelyik, már rögzült politikai meggyőződést erősíti. Probléma az is, hogy alacsony szinten van az állami intézményekbe és jogintézményekbe vetett hit: sokan nem bíznak abban, hogy a rendőrség felderíti a bűncselekményeket. A romák úgy tartják, hogy a rendőrök között sok a rasszista, mások meg éppen azt feltételezik, hogy a romák által elkövetett cselekményeket takargatja a kormány, a romák elleni cselekményeket pedig etnikai indíttatásúnak állítja be, merthogy ez a „hatalom érdeke”. Ezek az előzetes hitek attól függetlenül fennmaradnak, hogy milyen eredményt hoz a nyomozás vagy a bírósági eljárás.

hvg.hu: Ez patthelyzetet jelent?

Krekó Péter: A társadalmi egyenjogúságért vívott küzdelemnek természetes (és gyakran előremozdító) állomása szokott lenni a többségi és kisebbségi társadalom közötti konfliktusok erősödése. Amerikában például a feketék polgárjogi kérdéseiben a megfelelő politikai válaszokat a rendkívül elmérgesedett viszony szülte. Ma nagyon máshogy áll a feketékhez az amerikai társadalom, mint pár évtizeddel ezelőtt, és ennek csak szimbolikus megnyilvánulása Barack Obama mostani győzelme. Természetesen nem szűnt meg a diszkrimináció, de a feketék helyzete sokat javult, ebben pedig nagy szerepe van annak, hogy pár évtizede a polgárháború-közeli helyzet felhívta a figyelmet a problémára. A kérdés az, hogy a konfliktusok erősödése erősíti-e a politikai szereplők válaszkészségét. Az egész eddigi romapolitikát gyökeresen kéne átalakítani, de erre nálunk egyelőre nem látszik a politikai szándék.

hvg.hu: Tehát még a sértődött, a többségre mutogató roma nacionalisták sem feltétlenül kerékkötői a közeledésnek?

Krekó Péter: A roma érdekvédőknek mint politikusoknak valóban érdekük a roma identitás erősítése, és ennek eszköze nem ritkán a mélyről jövő sértettség hangsúlyozása. A hatékony érdekvédelemhez szükséges erős identitásra szükség is van. Az Egyesült Államokban is így volt, jelen voltak a „fekete düh” képviselői (például a Fekete Párducok), ahogyan nálunk is lehetnek képviselői és szócsövei a roma dühnek. Ezzel a megközelítéssel inkább az a probléma, hogy erősíti a többségi társadalom ellenérzéseit, míg ezzel szemben kevésbé látni azokat a kezdeményezéseket, melyek arról szólnak, hogy a romák tesznek saját sorsuk javítása érdekében. A kisebbségieknek ebben a helyzetben sokkal többet kell tenniük, egyszerűen azért, hogy a többség úgy érzékelje, változtatni akarnak a helyzetükön.

Kiricsi Gábor