Az énekesnőnek még hosszú hónapokat kell várnia, hogy magyar állampolgár legyen, a bevándorlási hivatal által kért dokumentumok miatt újra haza kell utaznia Kishegyesre - írja a napilap csütörtöki számában.
– Január végén adtam be az állampolgársági kérelmet az illetékes önkormányzathoz, ők továbbküldték a Belügyminisztériumba, de múlt héten kaptam egy levelet, hogy hiányoznak papírok. Nem fogadták el például a nagyapám keresztlevelét, más iratokkal is igazolnom kell hivatalosan, hogy magyar volt. A másik dolog, amit be kell adnom, az érettségi bizonyítványom közjegyzővel hitelesített másolata, hogy bizonyítani tudjam, magyarul tanultam – mondta el az énekesnő a lapban, akinek közel két éve intézkedik az ügyben.Elutasították Rúzsa Magdi állampolgársági kérelmét
Két éve még Magyarországot képviselhette az Eurovíziós Dalfesztiválon Rúzsa Magdi, most pedig nem megfelelő papírok miatt nem kaphatja meg az állampolgárságot - írja a Blikk.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.