A hatóság emberei már megpróbáltak érvényt szerezni az adást megszüntető jogerős döntésnek, ám rádió emberei megakadályozták őket abban, hogy a területre belépjenek, s ezt megtegyék - mondta Márton György szóvivő. Az ügy hátteréhez hozzátartozik, hogy a budapesti 88.1 frekvencián most két adó szól, a Rádió Infórum Kft. által működtetett Pont FM és a Rise FM, ám engedélye csak az előbbinek van.
Márton György kifejtette, mivel a jogerős rádióengedély nem a RiseFM Kft. nevére szól, a rádió törvénytelenül működik és el kell hallgatnia. Mivel ez eddig nem történt meg, a hatóságnak kell kikényszerítenie, most már a rendőrség segítségét is igénybe véve a jogkövető magatartást a Rise FM részéről.
A Rádió Infórum Kft.-t, mint a 88.1-es frekvencián műsort közvetíteni és készíteni jogosult céget tavalyi év végén adták el tulajdonosai a Rise FM Kft.-nek. Később a felek között jogvita alakult ki, aminek végén a korábbi eladók, élve visszavásárlási jogukkal, visszavették a céget. Ezt az MTI információi szerint a fővárosi Cégbíróság május közepén jogerősen be is jegyezte, s ezzel a RiseFM tulajdonosai elvesztették a jogukat a megvásárolt cég és frekvenciahasználat felett. Az ezt követő eljárásban az NHH jogerősen kimondta, hogy újra a régi tulajdonosok dönthetnek a sugárzásról, mivel övék a jogosultság.
Az üggyel kapcsolatban a RiseFM Kft. az MTI-vel közölte, hogy a Fővárosi Bíróság előtt felülvizsgálat iránti kérelmet terjesztettek elő az NHH végzésének hatályon kívül helyezésével kapcsolatban, illetve azért, hogy a hatóságot új eljárásra és új határozat meghozatalára kötelezze a bíróság. A kft. kérte a végrehajtás felfüggesztését is. A RiseFM Kft. egy másik beadványában a Legfőbb Ügyészségénél pedig azt kezdeményezte, hogy a hatóság vonatkozó határozatával szemben emeljen óvást.
Szakértői vélemények szerint a RiseFM Kft. nem jogalanya az NHH eljárásának, mivel a frekvencia jogosultsággal mindig is a Rádió Infórum Kft. rendelkezett. Ezt a társaságot a RiseFM Kft. pedig éppen azért vette, mert szüksége volt a frekvenciára. Miután azonban az a Cégbírósági bejegyzés szerint visszakerült eredeti tulajdonosaihoz, Rónai Egon és az EGOPRESS Kulturális Szolgáltató Kft.-hez, úgymond vitte magával a frekvencia jogosultságot is. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy Rádió Infórum Kft. tulajdonjogát is vitatja a RiseFM Kft., s ez ügyben szintén bírósághoz fordult.
Rendőri segítség kell a Rise FM rádió bezárásához
A Nemzeti Hírközlés Hatóság napokon belül kéri a rendőrség segítségét ahhoz, hogy az engedéllyel nem rendelkező Rise FM rádió adását beszüntettethesse a budapesti Citadelláról - mondta Márton György, a hatóság szóvivője hétfőn.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada hatalmas hajtás után egyenlített Bosznia-Hercegovina ellen a világbajnokságon - 1:1
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.